Titkos helyszínek a világból: A Cima Ora erőd

hegyoldal
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 16. 08:10
Olaszországban, Lombardia régiójában járunk, Bagolino hegyoldalba és völgybe épült szépséges kis települése környékén. Most nem 1 eurós házakat mutatunk, hanem egy elhagyatott, első világháborús erődítményt, ami a helységhez közeli hegy tetején terül el. Félelmetesen néz ki, de körbejárható.

A Forte de Cima Ora 1913 és 1915 között épült, de nem sokáig vették hasznát az első világháborúban. Egyike volt annak a 42 erődnek, amelyet az első világháború kezdetén építettek. Feladata az egykori Olasz Királyság (1861–1946) védelme volt az osztrák-magyar erők ellen. A megszálló csapatok későbbi kivonulása azonban feleslegessé tette az erődöt. A katonákat és az ágyúkat eltávolították a Cima Ora erődből és máshová helyezték át. Az építmény üressé vált és az enyészeté lett.

Forrás: Huize LAMP / flickr.com / CC BY-SA 2.0

Az évek alatt, amit csak lehetett elhoztak az erődből. Teljesen kifosztották - az összes bútort, ablakot, ajtót és még a gránitból készült lépcsőket is elvitték. A betonszerkezetet kétségtelenül úgy építették, hogy ellenálljon a háború viszontagságainak, de az idővel, a természet hódító hatalmával nem tudta felvenni a harcot.

Azok az emeletei, árkádjai, alagútjai melyek még nem omlottak össze, már a megsemmisülés szélén állnak. Éppen ezért tilos bemenni a falak közé, de kívülről jól láthatók az erődítmény maradék falai, és így is árasztják magukból a nyugtalanságot.

Forrás: lakeidrotravel.com

Az erődítmény mellett húzódik egy erdei ösvény. Ha ezen közelítünk, akkor az első épület amit megpillanthatunk, a laktanya; itt szállásolták el anno a szolgálaton kívüli katonákat. Kicsit feljebb van az erőd alsó bejárata, valamint a lőporraktár.

Forrás: lakeidrotravel.com

Az eredeti erőd három szintből állt. A tetején négy kör alakú lövészárok kapott helyet, ezekben voltak az ágyúk. A gödrök belsejében még mindig láthatók azok a fülkék, ahol a lövegeket tárolták. A lebetonozott hegytetőről pazar kilátás nyílik a környező hegyekre és lejjebb az Idro-tóra is.

Erre figyeljetek, ha erre jártok

Bár tilos bemenni a falai közé - és senkit nem bíztatunk arra, hogy hágja át a szabályokat, de ha követjük az erőd körül futó ösvényt, elég sok részét meg lehet nézni, és le lehet fotózni az építménynek. Ezt még a helyi Lake Idro Travel oldal is jelzi a honlapján. Azok szerint, akik már jártak arra, ajánlott követni a többé-kevésbé aszfaltozott utat a Baremone-hágóig. Itt figyelni kell arra, hogy az út főként egysávos.

Forrás: lakeidrotravel.com

A hágónál nincs parkoló, de az út annyira kiszélesedik, hogy mellette lehet parkolni. Innentől kezdve két lehetőség van: vagy sétáltok a földúton, ami egy idő után nehezebb túraútvonallá alakul. Ez a legjobb útvonal ahhoz, hogy az összes melléképületet lássátok.

Forrás: lakeidrotravel.com

Vagy sétálhattok a „ferratán", aminek az egyik oldala a meredek hegyoldal, a másik pedig egy szakadék. Innen csodálatos a kilátás, de nagyon oda kell figyelni az útra. Akármelyik lehetőséget is választjuk, körülbelül 30-45 percen belül el lehet érni az erődöt.

Forrás: atlasobscura.com; www.bresciatourism.it

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.