Fedezd fel Európa legrégebbi éttermeit

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 04. 13:33
A kiadós étkezés szinte emberemlékezet óta kötelező program ősszel, mivel hagyományosan ekkor gyűjtötték be a termést, a figyelem pedig a téli kalóriák elraktározására irányult. És hol találhatnánk stílusosabb helyszínt eme tradíció követésére, mint Európa egyik legrégebbi éttermében? Mutatunk is néhány tippet.

La Tour d'Argent (Párizs)

A La Tour d'Argent párizsi étterem nevét magyarra Az ezüst toronyként fordíthatnánk, történelme pedig állítólag 1582-ig nyúlik vissza. Első vendégei a híresztelések szerint a francia királyok voltak, III. Henrik király egyesek szerint itt leste el olasz uraktól a villa használatának módját. Richelieu bíborosról is azt mondják, hogy rendszeres vendég volt itt.

La Tour d'Argent Forrás: La Tour d'Argent Paris/Facebook

Van azonban egy kis bökkenő ezekkel a történetekkel. Egyikre sincsenek bizonyítékok, és az is lehet, hogy csak ügyes marketingfogásként terjesztették el az idők során. Valójában az éttermet 1860 előtt nem is említik a források.

Ki tudja, talán nem is olyan régi, mint amilyennek mondja magát. De attól még történelmi létesítményről van szó, ez kétségtelen, előnye továbbá az is, hogy csodálatos kilátást nyújt a Szajna túloldalán található Notre Dame-székesegyházra.

Az étterem speciálitása nem biztos, hogy mindenkinek való. A „préselt kacsának" nevezett fogás úgy készül, hogy az állat vérét és csontvelőjét kipréselik, és ezt a levet vaj, citrom és madeirai bor hozzáadásával belefőzik a mártásba, amelyet a sült kacsacomb és kacsamell mellé tálalnak.

Az étterem büszke arra is, hogy Párizs legkiterjedtebb borlapját kínálja, a bormenü 400 oldalas, ezért érdemes a sommelier tanácsaira hagyatkozni.

Sobrino de Botin (Madrid)

A Sobrino de Botin az egész Ibériai-félsziget legrégebbi fennmaradt étterme. A név fordítása Botin unokaöccse, ami egy érdekes történetet sejtet.

Sobrino de Botin/Facebook Forrás: Shutterstock

Az éttermet egy éppen csak Madridba költözött vállalkozó kedvű francia, Jean Botin alapította 1725-ben. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint két év múlva ünnepli fennállásának 300. évfordulóját. Borospincéje még ennél is régebbi, 1590-ben említik egy dokumentumban. Ahogy a név sugallja, Jean halála után unokaöccse vette át a vezetését, és ennek megfelelően megváltoztatta a címét is, amelyet kőbe vésett.

Az étterem a kasztíliai gasztronómia klasszikusait kínálja, például sült malacnak (cochinillo asado). Az étterem még Ernest Hemingway A nap is felkel című regényében is említést kapott.

Det Lille Apotek (Koppenhága)

Koppenhága legrégebbi vendéglátóhelyének nem csak a kora, de a neve is meglepő: magyarul Kis Patikaként fordítható. Arról azonban nincs információ, hogy miért így nevezik, elképzelhető, hogy a helyiségben eredetileg gyógyszertár működött, mielőtt étteremmé alakították volna.

Det Lille Apotek Forrás: Det Lille Apotek/Facebook

Az 1720-ban alapított étterem a Koppenhágai Egyetem közelében található, és négy hangulatos helyiségben foglal helyet. Odaérve négy hangulatos étkező egyikében fognak leültetni, ahol szendvicsek széles választékával kínálnak. A dánok ugyanis nagyon szeretik ezeket a smørrebrød nevű, gazdagon megrakott finomságokat.

A leghíresebb dán – Hans Christian Andersen – is törzsvendég volt ezen a helyen. Állítólag a Rút kiskacsát is itt írta, miközben 3 féle heringből falatozott, amelyet hagymával, kapribogyóval, kenyérrel és vajjal szolgáltak fel neki.

Forrás: themayor.eu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.