Összetűzés alakult ki az utasok között a Párizsba tartó török Pegasus Airlines fedélzetén, ezért a gép pilótái úgy döntöttek, hogy megszakítják az utat Budapesten – adta hírül az Airportal.
A repülőgép pilótái a verekedő utasok miatt Balatonfenyves térségében döntöttek az út megszakítása mellett, ezt követően Győr felé haladtak, majd később fordultak Budapest irányába. A gép helyi idő szerint 12 óra 1 perckor biztonságosan leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd a számára kijelölt állóhelyre gurult.
A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a renitens utast a gépről eltávolította és kihallgatta, a sérültek pedig nem kértek orvosi ellátást – tette hozzá az üzemeltető.
A gép a rendőri intézkedés után folytatta útját Párizs felé. Az esemény nem akadályozta a légiközlekedést, a repülőtér működése zavartalan maradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.