Az egyik kedvenc nyári programsorozatunk, amit mindig nagy rákészüléssel várunk, az a Múzeumok éjszakája. Előre megtervezzük, beosztjuk ki hova szeretne ellátogatni, intézzük az éjszakai közlekedést, megszervezzük a hazajutást. Az egész napnak ez így együtt adja azt a hangulatot, amit semmilyen más kulturális porgram nem tud nyújtani az országban. Kultúra és kaland gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
És most végre kiderült mikor is lesz pontosan. Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok éjszakáját minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, az idén június 24-én, szombaton rendezik meg - közölték a szervezők az MTI-vel. A kiemelt helyszín Veszprém, Európa Kulturális Fővárosa lesz.
A tavalyihoz hasonlóan idén is több száz helyszínen több ezer programmal készülnek a múzeumok és kiállítóterek. Koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel várnak ránk.
A "Királynék városának" múzeumai is számos programmal készülnek. Különleges tárlatvezetések, interaktív digitális workshopok, filmvetítés, színdarab, nyomozós kalandjáték, valamint hagyományőrző programok is lesznek Veszprémben.
Az esemény hivatalos oldala - a www.muzej.hu - a részletes programkínálattal június elején indul. Helyszín, időpont és programtípus szerint is kereshetők lesznek az események, mindezeken túl a Muzéj Facebook- és Instagram-oldalát is érdemes lesz követni, hiszen a szervezők a rendezvényig hátralévő egy hónapban kedvcsináló kisfilmekkel, érdekességekkel, információkkal és értékes nyereményekkel kecsegtető játékokkal is készülnek.
Nektek van a törzshelyetek, ahova minden évben visszajártok a Múzeumok éjszakája ideje alatt? Vagy igyekeztek mindig új helyszíneket felfedezni? A mi egyik kedvencünk a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, mert minden évben valami új, érdekes és szokatlan kulturális érdekességet mutat be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.