Ilyen egy nagy szumótorna Japánban

szumó
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 18. 13:33
Évente kétszer – áprilisban és októberben – a Yasukuni szentélyben, Japán legismertebb szent helyén, ceremoniális szumótornát tartanak. Ez az esemény a Japán sportkalendárium egyik legjobban várt eseménye, az a torna, ahol a szigetország és a világ legjobb versenyzői mérik össze tudásukat, és bemutatják a szumó hagyományait.

Áldásra készülnek a belső szentélyben Forrás: AFP/Philip Fong

Idén, április 17-én tartották a nagy szumótornát, három év kihagyás után először, így a látogatói jegyek pár óra alatt el is fogytak. A szektorokként elkerített nézőterek teljesen megteltek felnőtt és gyerek rajongókkal, akik alig várták, hogy megpillantsák kedvenc sportolójukat a jelenlévő 200 professzionális szumóbirkozó között. Történelmi érdekesség, hogy profi szumóbirkózók már a szentély megalapítása, vagyis 1869 óta versenyeznek a szentély küzdőterében.

A Visiting-Japan.com leírása szerint a nagy szumotorna a "Dohyo Matsuri" nevű sintó rituáléval kezdődik, melynek ideje alatt a szentély szerzetesei áldozatot mutatnak be a szumó istenségeinek (kami) a szumó küzdőtéren (dohyo) és békéért, jó termésért imádkoznak.

Forrás: AFP/Philip Fong

Ezután a különböző rangú szumóbirkózók bemelegítését és egyéni küzdelmeit lehet megnézni és végigizgulni. A "Hono-Ozumon", vagyis a nagy szumótornán az első három rang profi birkózóit láthatja a közönség: az első mérkőzéseket a "Makushita", vagyis a harmadik legmagasabb rangú birkózók mutatják be. A nap folyamán utánuk következnek a "Juuryou" rangú szumósok, majd a legmagasabb rang, a "Makuuchi" képviselői, köztük a bajnok, vagyis a "yokozuna".

A meccseket kisebb előadások követik. Az első a "sumo jinku", vagyis a szumósok éneke, amit már a magasabb rangú birkózók adnak elő. A következő produkció a "Shokkiri", ez egy paródia arról, hogy a szumóban milyen szabálytalanságok léteznek, miket nem szabad elkövetni. A "San'yaku Soroibumi" ceremóniára később, a nap vége felé kerül sor, ekkor együtt jelenik meg a ringben az összes jelenlévő "Makuuchi" bajnok (yokozuna, ozeki, wakizeki és komusubi).

A sumo jinku Forrás: AFP/Philip Fong

A "Juryo dohyo-iri", a pályára, vagy ringbe lépés ceremóniája, ami már a Juryo-rangú birkózók kiváltsága. Közöttük már vannak olyan birkózók, akik fizetést kapnak.

Forrás: MTI/EPA/Majama Kimimasza

A ceremónia után egy dob elóadás hallható és látható. A művész egy Yagura-daiko nevű dobon játszik, azon a hangszeren, ami a napi meccsek végét is jelezni szokta a versenyeken.

A képen középen a bajnok, Haruo Terunofuji Forrás: MTI/EPA/Majama Kimimasza

A nap utolsó és legjobban várt meccseit a "Makuuchi" képviselői mutatják be. A képen éppen Haruo Terunofujit, a szumóbirkózás mongol származású nagy bajnokát láthatjuk, amint bemutatja a küzdőtérre belépés szertartását.

Haruo, azaz a yokozuna kidobja a ringből a szintén mongol születésű Kiribayama Tetsuót a nagy szumótorna döntőjében Forrás: MTI/EPA/Majama Kimimasza

A nagy szumótorna a "Yumitori-shiki" elenvezésű záróceremóniával végződik. A tánc fő eleme egy hosszú, kb. 2 méteres íj, ami a nap nyertesének jár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.