A globális felmelegedés hatásai már most is láthatók, aszályok, erdőtüzek és jégolvadások zajlanak az egész kontinensen. Az EU Kopernikusz szolgáltatásával készült klímajelentés arra figyelmeztet, hogy a felmelegedési trend folytatódásával a rendkívüli hőség, az erdőtüzek, az árvizek és az éghajlatváltozás egyéb következményei komoly hatással lesznek a társadalomra, a gazdaságra és az ökoszisztémákra.
1991 és 2021 között a hőmérséklet Európában átlagosan körülbelül 0,5 Celsius-fokkal melegedett fel évtizedenként. A párizsi klímaegyezményben vállalt cél, az 1,5°C már régen elveszett, sőt, nem sok reményünk van arra sem, hogy 2°C alatt tartsuk a melegedés léptékét – írja a Köpönyeg.hu. A melegedés nem csak a hőhullámok és más időjárási anomáliák miatt veszélyes, hanem a tengerszint emelkedése miatt is, mely mostanra már elkerülhetetlen, akkor is bekövetkezik, ha holnaptól teljesen leáll a légszennyezés minden formája.
Petteri Taalas professzor, a WMO főtitkára elmondta: „ Az utóbbi két évben Európa nagy részét kiterjedt hőhullámok és aszályok sújtották, amelyek erdőtüzeket szítottak. 2021-ben rendkívüli árvizek halált és pusztítást okoztak, és emberek százezrei vesztették életüket a szélsőséges időjárási események következtében.
Számos oka van annak, hogy Európa gyorsabban melegszik, mint a világ más részei. Egyrészt nagy a szárazföldi tömegszázalék, amely gyorsabban veszi fel a meleget, mint a tenger. Másrészt az Északi-sarkvidék és általában a magas északi szélességi körök egyben a leggyorsabban melegedő régiók globálisan, és Európa viszonylag nagy része az északi szélességeken található.
A klímaszakértők azt is megállapították, hogy ez a tendencia nagy valószínűséggel folytatódik, és a jövőben további időjárási katasztrófákat jósolnak. Előrejelzések szerint a hőmérséklet az összes európai területen a globális átlaghőmérséklet változásait meghaladó mértékben fog emelkedni, hasonlóan a korábbi megfigyelésekhez. Az időjárási események felgyorsulnak, és az egyre csökkenő nyári csapadék valószínűleg pusztító aszályt okoz. Extrém esők és áradások várhatók a későbbi hónapokban a Földközi-tenger kivételével minden régióban – olvasható a The Guardian cikkében.
Sok európai ország nagyon jól csökkentette az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az elmúlt évtizedekben, aminek következtében az EU kibocsátása 31%-kal csökkent 1990 és 2020 között. Európa emellett sokat tett azért is, hogy megvédje az embereket az éghajlati vészhelyzet legrosszabb hatásaitól a szélsőséges időjárást jelző figyelmeztető rendszerekkel.
A kontinens az évszázad közepére kulcsszerepet játszhat a szén-dioxid-semleges társadalom kialakításában. Az európai lakosok jelentős része gondolja úgy, hogy közös feladatunk tenni a klímakatasztrófa ellen, és mindannyiunk közös érdeke, hogy egy tiszta, fenntartható, zöld jövőt teremtsünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.