Ízletes és újborral váró adventi programok Badacsonyban

vásár
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 17. 13:33
A badacsonyi ködös reggelekben, amikor még a Szent György-hegyről nem látszik a táj, van valami varázslatos. 

Itt nem az jut eszünkbe, hogy hogyan jutunk be dolgozni. A Gasztrohegy vendéglátóinak köszönhetően inkább azon gondolkodhatunk, ha eljövünk egy programra, hogy mikor ülhetünk oda a tűz mellé együtt melegedni, bort kóstolni, találkozni, ünnepre várakozni. Mi már tapasztaltuk, hogy akkor is érdemes a Badacsony és a Szent György-hegy környékére kirándulni amikor kigyúlnak az adventi fények.

Most pedig mutatunk pár programlehetőséget, amikre lehet készülni, ha Badacsony irányába vennénk az irányt idén karácsonykor. A sort egy közeli, novemberi programmal kezdjük, mivel az újbor kóstolás megkerülhetetlen gasztro-program.

Badacsonyi Újbor Kóstoló Forrás: ©Bor, Balaton, gasztro

Idén már harmadik alkalommal rendezik meg a Hableány falain belül a Badacsonyi Újbor Kóstolót. November 19-én összejönnek a badacsonyi borászatok, és amellett, hogy az érdeklődők megkóstolhatják a 2022-es tételeket, a borászok is kicsit lazíthatnak, szakmázhatnak és egymás idei borait is megismerhetik. Kellemes időszak ez, ilyenkor megtelik a Hableány élettel, van idő találkozni és kóstolni.

Idén előszőr Mesterkurzussal is készülnek a vendéglátók - Kéknyelű Kerekasztal beszélgetésre és kóstolóra invitálják az érdeklődőket Békássy Gábor, Laposa József és Istvándy Gergely vezetésével.

A következő programpontra november 26-án kerül sor. A Borbarangolás Borvacsorát szintén a Laposa Birtok központjában, a Hableányban tartják. Lesz kóstoló, pincetúra, élőzene, vagyis egy egész estés boros program. A résztvevők évjárat-különlegességeket, és olyan szezonális és helyi hozzávalókat kóstolhatnak, mint a paszternák, a zsengebab, zeller, hurka, cukkini, fogas és vargánya. A poharakban pedig kéknyelű, furmint, rizling és pezsgő kerül.

Borbarangolás Borvacsora Forrás: ©Bor, Balaton, gasztro

És már át is értünk decemberbe, amit a Kiskarácsony vintage és borvásár indít be a Szent György-hegyen, Kisapátiban. Az első alkalom december 3-án lesz, a második Kiskarácsonyt pedig december 17-én tartják, mindkét időpontban 9 órától 19 óráig.

Kiskarácsony és Mikulás Forrás: Bor,Balaton,gasztro / ©szep.peter

Karácsonyi nyüzsgés, ismerős arcok, kincsvadászat, tűzgyújtás és örömzene. Vihetjük a családot, barátokat, és ha vásárolni támad kedvünk, mindenféle kedves (nem tucat) meglepetést is találhatunk. Nézzünk szét kisapáti hangulatos udvarvásárán, lépjünk be Budavári Dórihoz, Váradi Judithoz és a meghívott kiállítókhoz.

Hangulatos udvarvásáron sétálgathatunk Forrás: ©Bor, Balaton, gasztro

Lesz forralt és nem forralt bor, finom falatok, zene és persze vásári hangulat: találunk majd vintage tárgyakat és apró kincseket értő szemmel válogatva, karácsonyfa díszeket, Szent György-hegyi borokat a Borbolt a völgybentől, gyönyörű gyerekkönyveket nem csak gyerekeknek a Csirimojo Kiadótól, Zsolnay, Alföldi és egyéb bögréket a Bögrementéstől, vászon tájképeket a régió csodáiról Orbán Petitől, kopogtatókat, adventi koszorúkat és díszeket a Völgy Event and Design jóvoltából. Kora dálutántól pedig Örömzene és tűzgyújtás is lesz.

Megérkezett a decemberi Gasztrohegy program is

Az idei decemberi Gasztrohegy témái a könyvekből, filmekből, mesékből vett ételek lesznek, az esemény neve pedig GasztroSZTORIK, és december 28-29-30-án kerül rá sor.

A Gasztrohegy programsorozat egyik legizgalmasabb idei tematikája a séfek és a vendégek ízlelőbimbóit és fantáziáját is megdolgoztatja majd, és ismeretlenül is ismerős világokba repíti őket. Szó szerint mesés fogások kerülnek majd az asztalra, amit még talán a Roxfort varázslói is megirigyelnének.

Karácsony a Gasztrohegyen Forrás: Bor, Balaton, gasztro

Mint mindig, ennél a programnál is mi tervezhetjük meg a gasztrotúránkat, és a nekünk tetsző helyszínek meglátogatásával járhatjuk be a hegyet az adott napokon. A lényeg, hogy keressük a 4 kóstolós Gasztrohegy bérleteket a TIXA-n, mely a fő helyszínekre érvényes: Laposa Birtok, Hableány, Bonvino Borbár, Borbarátok Étterem, Kisfaludy-ház Étterem. A bérleten kívül kóstolhatunk még az Istvándy Borműhelynél, az Éliás Borbirtoknál, és a Pláne badacsony borteraszon. A Gasztrohegy fogások kóstoló adagok, hogy mindig legyen miért tovább indulni!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.