A reformáció öröksége és jelene a Tiszántúlon

PR cikk
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 21. 15:43
Magyarország kormánya és az európai unió által támogatott projekt keretében hat kiemelt jelentőségű református templom újult meg, és a különleges egyházi kulturális örökség, amely felbecsülhetetlen nemzeti, történelmi, egyházművészeti, valamint muzeális értéket képvisel, a mai kor elvárásainak megfelelő attraktív formában válik elérhetővé és ismertté az érdeklődők számára a jövőben.

A Tiszántúli Református Egyházkerület, az „Orando et Laborando – Imádkozva és dolgozva" című turisztikai attrakció fejlesztésre irányuló GINOP-7.1.4-16-2016-00014 azonosítószámú projekt keretében 1.496.818.373 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.

A Tiszántúli Református Egyházkerület által elindított Religio et patria – szabadság, hitvallás, alkotás névre hallgató turisztikai program célja a reformáció szerteágazó és hihetetlen gazdag egyházi, történelmi, kulturális, szellemi, művészeti örökségének bemutatása. Kiemelt cél, hogy a program keretében megújult helyszínek turisztikailag is népszerű látogató hellyé váljanak, ahol a látogatók interaktív módon szerezhetnek fontos történelmi és kulturális ismereteket, és ahol közelebb kerülhetnek a magyarországi reformáció örökségéhez és jelenlegi életéhez.

Az Egyházkerület, mint konzorcium vezető, konzorciumi partnerségben most megvalósuló fejlesztése keretében a magyarországi reformáció kivételes múltú templomai újultak meg Kismarján, Létavértesen, Szatmárcsekén, valamint Debrecenben az Egyetemi Templom, a Kistemplom, és a Verestemplom.

Hogy miért ez a hat templom szerepel a fejlesztési programban, arra a válaszokat a történelmükben találjuk:

Kossuth utcai „Verestemplom” Forrás: Csutkai Csaba

Kossuth utcai „Verestemplom”

Az 1880-as években épült templom egyedülálló a református templomok között. Petz Samu műegyetemi tanár élete legsikerültebb alkotásának tekintette a neoromán és neogótikus stílusjegyeket mutató „Verestemplomot”.

A templom azért is különleges látnivaló, mert a magyarországi református templomok között egyedülálló módon belül színpompás, a belterét a magyar art deco egyik legtehetségesebb alakjának, Haranghy Jenő festőművésznek - az Iparművészeti Iskola tanárának - a seccói díszítik.

A biblikus szimbólumokat megjelenítő festmények Csikesz Sándor teológiai professzor elképzelése nyomán készültek, azaz a szimbólumok egyenlő arányban szerepelnek az Ó- és az Újszövetségből, mivel a református egyház alaptanítása, hogy a Szentírás két része egymást egészíti ki, és magyarázza meg, s minden ószövetségi ígéretnek egy újszövetségi beteljesülés felel meg.

Különleges élményt jelent a látogatónak az az új a fény- és hangjáték, melynek során maguk a templom lelkészei mutatják be a bibliai szimbólumokat ábrázoló secco-sorozatot.

A párját ritkító, rendkívül szép templombelső ékei között megcsodálható a gyönyörűen faragott szószék, illetve templomi bútorok is, amelyek Thék Endre munkáját dicsérik, akinek a nevéhez fűződik a magyar nagyipari bútorgyártás.

Egyetemi templom Forrás: Csutkai Csaba

Egyetemi templom

Debrecen lelki, szellemi és hitbeli centrum, a magyar reformáció hatásai a térségben gazdag művelődési, oktatási és szellemi életet és művészeti alkotótevékenységet bontakoztattak ki.

Ennek egyik kiemelt példája a debreceni református egyetem szomszédságában álló, Borsos József tervei alapján épült Egyetemi templom, amelyik az ország egyik legmodernebb templomépülete. Az 1942-ben átadott templom belsejét eredetileg Haranghy Jenő virágdíszes, kazettás mennyezete díszítette és 35 ólombetétes üvegablak, amely bibliai témákat ábrázolt. Ma is megkapó látványt nyújt a megmaradt kazettás mennyezet. Valamint az a három üvegablak, amelyek 2007-ben előkerültek, miközben úgy hitték az összes ablak a II. világháborúban teljesen megsemmisült.

A templomot az 1970-es években államosították és folyóirattár, valamint zeneműtár működött benne. Az egyetemi templomot a Tiszántúli Református Egyházkerület 2001-ben kapta vissza, az első istentiszteletet 2007-ben tartották meg, mivel akkorra sikerült átadni az épületet az egyetemi gyülekezet számára, akiknek jelenleg otthont nyújt a templom.

Református Kistemplom (Csonkatemplom) Forrás: Csutkai Csaba

Református Kistemplom (Csonkatemplom)

A debreceni Kistemplomnál már a belépéskor meglepetés fogadja a látogatót, hisz a jelenlegi utca járószintjénél több lépcsőfokkal lejjebb van a templom padlózata. Ez nem azt jelenti, hogy megsüllyedt volna, hanem a környezete töltődött fel a város fejlődése során.

Története nagyon viszontagságos, többször égett le eredetileg pedig a tornyát hagyma alakú barokk süveggel látták el. 1907-ben aztán egy szélvihar helyrehozhatatlan károkat okozott a toronysisakban. Schulek János műépítész által irányított 1926/27-es renováció során az építészek „belenyugodván az isteni akaratba” végül kupola nélküli, bástyaszerű kialakítást adtak a toronynak, ezért lett a helyi elnevezése „Csonkatemplom”.

A Debrecent pusztító tűzvészek nem kímélték a Kistemplomot az évszázadok során, így megmagyarázható, miért kapott helyet a több emeletes templomtoronyban egy tűzőr szoba, melynek rekonstrukcióját meg is tekinthetik a látogatók. A puritán berendezésű helyiségben adtak őrséget a Debreceni Református Kollégium tűzoltó deákjai, akik egy hosszú rúdon kilógatott vörös színű zászlóval jelezték, melyik égtáj irányában lettek figyelmesek a felcsapó lángokra.

A templomtérben elhelyezett információs pult menü pontjai közül választva részletesen megtekinthetik a Kistemplom klenódium és textilgyűjteményét, valamint megismerhetik a Kistemplom közelében a 16. század óta működő Ispotály történetét, mely alapja volt a mai Debrecen egészségügyi és szociális intézményhálózatának.

Az 1901-ben épült Ispotály templom a II. világháború alatt Debrecen bombázásakor találatot kapott, a hozzá tartozó épületek mind megsemmisültek. A templom soha nem épült ujjá, a hozzá tartozó gyülekezetet pedig 1972-ben befogadta a Kistemplom.

A templom egyik legnagyobb látványossága a három manuálos, 47 regiszteres orgona, amelynek sípsorai közül némelyik még a barokk hangzást hordozza, de mások már a romantikához alkalmazkodnak, ezzel történelmi hangszerek között is kuriózum.

Az egyházközség korábbi és mai arculatához is szervesen hozzátartozik a komolyzene, azon belül is a tradicionális egyházzene ápolása, visszamenően egészen a 16. századig.

Az orgona mellett elhelyezett hanghordozókon található egy zenei kincstár, melyből szabadon válogathat a látogató, meghallgatva Magyarország legrégebbi, 1739 óta folyamatosan működő kórusának, a Debreceni Református Kollégium Kántusának előadásában a zsoltáréneklés legszebb példáit.

Református templom - Szatmárcseke Forrás: Csutkai Csaba

Szatmárcseke

A templom 1869-ben készült el, míg a tornyát csak 1920-ra tudták befejezni.

Belterében szemet gyönyörködtető módon illenek a templom puritán stílusához az Úrasztali terítők, a Szószék és a padok takarói.

Fehér alapra a vidék népművészetére jellemző, keresztszemes hímzéssel varrták ki a gyülekezet asszonyai a pelikán-motívummal ékesített hímzett csíkokat.

Ez a motívum visszaköszön a különleges és egyedi, kifejezetten ide tervezett szőnyegeken.

A Kölcsey-család már korábbról birtokosa volt Csekének, a 17. századtól pedig az egyházközség klenódiumai példát adnak arról, hogyan gondoskodott egy földesúr a birtokán lévő templomról. Kölcsey Ferenc, aki itt lévő kúriájában írta meg a magyarság himnuszává lett költeményét, maga is része volt a gyülekezet életének.

Ennek emlékét őrzi a templomtérben elhelyezett családi címer, és a költő arcképe.

Kölcsey rokonai által megőrzött relikviákat, amelyek hűen idézik meg alakját, a látogató megtekintheti a Művelődési házban kialakított emlékszobában.

A településre látogatók a templomhoz közel találják Kölcsey sírját is, halálának 100. évfordulóján újra temették, márvány síremlékét a temető legmagasabb helyére építették.

Körülötte pedig körös-körül a nevezetes csónak alakú fejfák alkotta református temető 1000-nél is több sírjele sorakozik.

Hazánk egyik legkülönlegesebb temetője a szatmárcsekei református csónakos fejfás temető, amelynek eredete máig nem tisztázott. Páratlan látványt nyújt a tölgyfából faragott az embermagasságú, stilizált emberfejet, illetve csónakban fekvő embert szimbolizáló sötét fejfával benépesített sírkert.

Vértesi Református Templom Forrás: Csutkai Csaba

Létavértes

A templom alapkövét 1815 tették le, végül 1862-ben kerülhetett csak sor a későbarokk, eklektikus stílusban épült, 680 főt befogadó templom felavatására, melyre méltán büszkék ma is a vértesiek.

Az 1861-ben öntött legkisebb harang mellé 1923-ban érkezett a középső, majd 2004-ben az adományozó nevét viselő 800 kg-os „Mátyás harang”.

Egyik különleges látnivaló a bejárattal szemközti karzat alatt látható az egykori toronyóra szerkezete, és a Kiszely István nagyváradi, majd debreceni mester által készített 8 regiszteres, csúszkaládás orgonának a sípjai, a hangszert még 1877-ben adományozták az egyházközségnek.

A hívek adományozó kedve a későbbiekben is fennmaradt, az egyház csőrös ón boroskannája kassai gyártmány a 18. századból, a szamócadíszes tál pedig az 1896-os Milleneumi kiállításon kitüntető oklevelet kapott Szandrik gyár szecessziós ízlésű terméke.

A templomi kiállítás különlegessége még annak az időkapszulának a tartalma, melyet a 2019-ben végzett felújításkor találtak a torony gombjában.

Az egyházközségre vonatkozó iratok mellett papír és fém pénzek, korabeli újságok, cigaretta, és egy Tóth Lajos kántortanító által írt Emlékirat idézi fel a régmúltat.

Mint kiderül, 1919-ben a „bolseviki forradalmat” követően bevonuló románok rálőttek a torony gombjára, melyet később egy vihar le is döntött. Ezt a sérülést hozták helyre 1925-ben, amikor az időkapszulát elhelyezték. A tartalma most a templom vitrinjeiben tekinthető meg.

A templom gazdag textilgyűjteménye adta a „manuális interaktivitás” ötletét: a vállalkozó kedvű, és ügyes kezű látogatók bekapcsolódhatnak egy, a gyűjteményből kiválasztott terítő motívumainak a hímzésébe, részvételüket pedig nevük bejegyzésével örökíthetik meg.

Református templom, Kismarja Forrás: Csutkai Csaba

Kismarja

A Kismarját a 15. századtól birtokolta a Bocskai család, Bocskai István fejedelem számára pedig különösen kedves volt a település.

1944-ben több emléknek nyomaveszett, ezekben a vészterhes időkben szállították ismeretlen helyre Bocskai fejedelem adománylevelének eredeti példányát is, melyet a közösség addig soha nem adott ki a kezéből. Nagy szerencse, hogy az iratnak több hiteles másolata is fennmaradt.

Az ugyancsak a fejedelem által adományozott, 1606-os datálású pecsétnyomó úgyszintén rejtélyes utat járt be, míg egy ismeretlen személy megvásárlásra ajánlotta a Déri Múzeumnak.

A kismarjai templomban látható kriptát végrendelete szerint Bocskai István építtette, az utódok számára mindössze a lépcső földdel való betömését, valamint a padozat kikövezését szabta.

2004-re a történelmi dokumentumokon túl már csak a helyi hagyományok tartották számon a templom belsejének titkát. A régészeti feltárás nyomán azonban előkerült az Úr asztala alatti helyen a Mátyás uralkodásának idején, mérnöki pontossággal tervezett késő gótikus, reneszánsz kripta.

A kriptát feltehetően az új templom építésekor, 1804-ben dúltak fel, a boltozatot felülről áttörve.

A sírrablók figyelmét néhány kisebb tárgyon kívül elkerülte két gyűrű, melyek másolata megtekinthető a kiállítási vitrinben.

Hiteles, 1602-ből származó ábrázolás alapján készült el és látható a templomban a Bocskai-kori, középnemesi női viselet rekonstrukciója. A hölgy ruházatán jól látható a német-spanyol divat hatása, főként a dúsan redőzött, többrétegű nyakfodor révén. Dúsan ráncolt, alján skófiummal díszített selyemdamaszt szoknyája azonban magyar módra harang alakú, elöl csipkés köténnyel takarva. Főkötője is magyar divatú, arany hímzéssel és gyöngyökkel díszített.

A templom különleges látnivalója a tornyában két későbbi társával ma is imára hívó az 1616-ban Sárándi Miklós, Kismarja bírája által öntetett Bocskai harang 400 éves múltja miatt kivételes, történelmi értékű látványosság, amelyet a mezőváros pecsétjének ábrázolása díszíti, a karszékben ülő, kezében buzogányt és kardot tartó fejedelem képével.

A fejlesztési projekt több elemből tevődik össze, így építési beruházásokból, amelyek lehetővé tették a megfelelő körülményeket a turisztikai attrakciók megvalósulásához, ezen kívül modern installációs, hang-, fény-, és vizuáltechnikai eszközök beszerzéséből és beépítéséből, valamint támogató marketing tevékenységből, amelyek várhatóan nagyban hozzájárulnak a megvalósulási helyszínek népszerűsítéséhez, a turizmus fellendüléséhez az adott helyszíneken.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.