Az Édes élet ihlette az Orient Expressz új luxusvonatait

60-as évek
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 04. 06:33

Fellini legendás 1960-ban bemutatott filmje, az Édes élet előtt tisztelegnek az Orient Expressz 2023-ban induló új luxusvonat járatai, írja az Orient Express, honlapján.

Ilyen tájakon haladnak keresztül a La Dolce Vita vonatok Forrás: Jarek Pawlak/Shutterstock

Az ikonikus film után Dolce Vita névre keresztelt 6 új vonat Rómából indul, végighalad a csizmán Dél-Olaszországig, majd három különböző irányba, Párizsba, Isztambulba és Velencén keresztül Splitbe szállítja az utasokat. A járatok tavakon, erdőkön, pompás tengerpartokon és alpesi hegyeken halad keresztül, miközben a művészetekben gazdag városok központján is végigrobog, olyan helyeken, mint Milánó, Firenze, Velence és Róma.

A Dolce Vita vonatok a 60-as évek művészi hevületét idézik meg, egy legendás ikorszakot, amelyet a jólét, az élvezetek és az öröm jellemeznek, írja a cég, hozzátéve, hogy ez az olasz kultúrának egy virágzó korszaka volt.

A 60-as évek Rómáját, és Fellini híres filmjét, Sophia Loren, Marcello Mastroianni, Anita Ekberg és Gina Lollobrigida világát idézik meg a tervezők.

A Dimorestudio nevű globális tervezőstúdió is a korszak designjából inspirálódva készítették el a vagonok egyszerre vintage és modern dekorációját. A vonatok mellett az első Orient Expressz Hotel építése is tervben van, A Minerva Rómában épül, és várhatóan 2024-ben fog elkészülni. Hogy hogy fognak kinézni a vonatok, azt a következő videóból láthatják:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.