A héten már megnézhetjük az előadást, amely nélkül nincs karácsonyi készülődés

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 01. 12:58

Ha az elmúlt pár évben egy szülő vagy egy nagyszülő A diótörővel akarta megkedveltetni unokájával a klasszikus zenét és a balettet, nehéz helyzetben volt. Az Operaház és az Erkel Színház felújítása miatt tér sem volt az előadásra, más helyekre pedig pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket. Aki októberben kezdett vadászni a decemberi előadásokra, annak már csalódnia kellett.

Az előadás garantáltan karácsonyi hangulatba hozza az embert (A kép illusztráció) Forrás: IgorGolovniov/shutterstock.com

Most - ha csak a járványhelyzetet nem tekintjük - szerencsésebb a helyzet, mert a budapesti előadás mellett Nagyváradon is megtekinthető Csajkovszkij klasszikusa, méghozzá december 3-án, magyar idő szerint 17 óra 30-kor. A szervezők arra kérik az előadás iránt érdeklődőket vagy az arra igyekvőket, hogy indulás előtt mindenképpen ellenőrizzék a nagyváradi Szigligeti Színház weboldalán a legutolsó híreket, hiszen a COVID-helyzet miatt bármely pillanatban változás történhet.

Az Opera előadása az Erkel Színházban Oláh Gusztáv klasszikusnak nevezhető díszlete előtt történik majd, a balettet Solymosi Tamás mellett a „diótörö-specialista" Wayne Eagling koreografálta. Az előadásokra hat évnél idősebb gyerekeket várnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.