Egy falatnyi szaftos süti nyalókapálcikán, mi az?

Halloween
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 30. 15:53
Ha elég egy, vagy két falat, belül szaftos, kívül ropogós csokival bevont sütikreáció ahhoz, hogy lenyugtassa a bennünk fellángolt sütiszörnyet, akkor a sütinyalóka lesz a kedvenc minidesszertünk a muffinok után. És rendkívül ötletesen lehet őket dekorálni.

Mindig is imádtam muffinokat sütni. Az alaprecept csak pár hozzávalót igényel, nem kell rá ezreket költeni, 8 tojást beletörni és fél kiló cukorral édesíteni. Két-három harapás boldogság, amit feldobhatunk gyümölcsökkel, csokidarabkákal, tejszínhabbal, vagy egy könnyű citromos mázzal. De amikor megláttam a kedvenc cukrászdámban az első cake pop-okat, azonnal beléjük szerettem, pedig még azt sem tudtam eszik-e vagy isszák őket.

Forrás: Shutterstock.com / New Africa

A nyalókapálcikára megálmodott kis süteménygömbök a legelképesztőbb színekben pompáztak a pultban. Kacsintgattak rám a rózsaszín mázas csillámporos változatok, és az étcsokoládéba mártott tömör gyönyörök. Olyan jól néztek ki - és persze finomak is voltak, mert muszály volt egyet-kettőt megkóstolni - hogy én is kedvet kaptam az elkészítésükhöz.

Hála az égnek, bármennyire is menő a nevük, a cake pop-ok, vagy sütinyalókák egyáltalán nem a macaronok elkészítési szintjén vannak. Inkább ott kell keresni őket, ahol a földre ejtettünk egy tepsi csokis piskótát, ami darabokra tört. És, hogy mentsük a menthetőt, még morzsalékosabbra aprítottuk. Hát, valahol itt kezdődik a sütinyalóka.

A süti, ami tényleg egy blogon született

A sütinyalóka 2011-ben indult meg hódító útjára, mikor Angie Dudley, a ma is menő Bakerella blog írója bevezette a köztudatba. Azóta már itthon is egyre több születésnapi zsúr főszereplője, de esküvőkre és felnőttesebb születésnapi partikra is készülnek Instagramra kívánkozó cake pop-ok, mivel rendkívül változatosan lehet őket dekorálni.

Készülhetnek foci- és kosárlabdák, béka, bárány, nyuszi és róka fejek, sárkányok, méhecskék, és persze a halloweeni időszakban töklámpások, vámpírok, denevérek szárnyakkal, sőt a sorozatrajongók nagy örömére találkoztam már Trónok harca fejekkel is; a morbidabb változatban persze.

Nem kell hozzá sok alapanyag, de türelem az igen

Kezdjük azzal, hogy a sütinyalóka alapjához nem kell mindenáron új, 4 és 8 tojásos piskótatésztát sütni. Tökéletesen megfelel hozzá, a maradék csokis muffin, vagy a szülinapra és karácsonyra sütött piskótajellegű sütemények széle - ha nem égett meg. Ezeket ugyanis morzsalékosra kell aprítani, majd hozzá kell keverni a "ragasztóanyagot", ami lehet egy doboz jó minőségű (süteményekhez használt) krémsajt, vagy a nagyi házi lekvárja.

A lényeg, hogy mindig csak kis adagokban keverjük a tésztához a választott krémet, vagy lekvárt, mert a sütis massza nem lehet se túl kemény, se túl lágy. Ugyanis ha összeállt, egy evőkanál segítségével kis labdákat kell belőle formázni, addig amíg kitart az alapanyag. A kapott labdákat tegyük egy sütőpapírral leterített nagy tányérra, majd be a hűtőbe pihenni.

Amíg alszanak és dermednek, olvasszuk meg az ét- vagy a tejcsokoládét vízgőz fölött. Ha kész, kanalazzuk át egy magas falú edénybe, amibe majd könnyedén bele tudjuk meríteni a sütigombócokat.

Fontos mozzanat, hogy a csomagban kapható nyalókapálcikák végét merítsük bele az olvadt csokiba, így a sütigombócok jobban megragadnak majd a pálcikákon. Ha a lehült gombócokat mind rátűztük a pálcikákra, indulhat a csokifürdő, majd rögtön a díszítés (cukorkákkal, kekszmorzsával, ehető szemecskékkel). A megmerítkezett és immáron tényleg nyalókának tűnő cake pop-okat kétféleképpen küldhetjük újra a hűtőbe pihenni. Vagy fejjel lefelé állítjuk őket a sütőpapírra, vagy a pálcikákat beleszúrjuk a virágkötészetben is használt száraz szivacstéglába. Ezután már csak türelmesen ki kell várni, hogy megdermedjenek.

Ha a mázat nem szórtuk be semmivel, akkor a munkafolyamatok legvégén, ehető tollal arcokat és mintákat is rajzolhatunk a sütinyalókára, és ekkor kerülhetnek rájuk a parcipán díszítőelemek, amiket egy kis olvadt csokival ragaszthatunk fel. Elkészíteni és megenni is jó móka, és még a maradék sütimorzsalék sem veszik kárba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.