Légitársaságot alapít Nagyvárad és Bihar megye

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 30. 14:36

A nagyváradi repülőtér előtt tartott online sajtótájékoztatón szerdán jelentették be, hogy Air Oradea elnevezéssel létrejön egy helyi légitársaság.

A Nagyváradi nemzetközi repülőtér a várostól 5 kilométerre, délnyugatra fekszik Forrás: Weblike Pro/William Rosian/Aeroportul Oradea/Facebook

A társaság részvényeinek 60 százalékát a nagyváradi önkormányzat, 40 százalékát pedig a Bihar megyei tanács fogja birtokolni, és az ősz folyamán eldöntik azt is, hogy vásárolnak, vagy csak bérelnek repülőgépeket. Florin Birta polgármester felidézte, hogy augusztusban jelentették be légitársaság-alapítási szándékukat, a múlt héten pedig már le is védték az Air Oradea Rt. elnevezést.

Elhangzott továbbá az is, hogy a légitársaság-alapításnak három fő célja van: a légiközlekedés fellendítése, befektetőknek és turistáknak a vonzása Nagyváradra, valamint egy olyan úgynevezett kritikus utastömegnek a kialakítása, mely rendszeresen használja a repülőteret.

A polgármester azt is mondta: kidolgoztak egy üzleti tervet, melynek alapján eldöntik, hogy milyen típusú és kapacitású repülőgépeket vásároljanak vagy béreljenek. Az elöljáró arra is kitért, hogy a légitársaság legkevesebb három oda-vissza járatot fog üzemeltetni munkanapokon Bukarestbe, illetve legalább kettőt a hétvégeken, és heti négy nemzetközi járatot a főbb nemzetközi légikikötőkbe – írja az erdon.ro.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.