Szeptember végén számos országban ünnep a kávé világnapja. Itthon kilencedik alkalommal szervezik meg a Kávé Napja eseményt, ahol Budapest legnagyobb kávézójává alakul az Akvárium Klub október 3-án, vasárnap.
Ezen a napon pörkölők, kávézók, kávéforgalmazók és a barista szakma színe-java avatják be a közönséget a kávé izgalmas világába. A 2000 forintos (elővételes) belépőjegy árában benne lesz a korlátlan kávéfogyasztás és mellé a tisztított víz, valamint a hazavihető kóstolópohár és még számos előadás, beszélgetés és kóstoló - írták az esemény Facebook-oldalán.
A Kávé Napján vásárolni is lehet majd, nem csak helyben szürcsölni, hiszen a kiállítók izgalmas szemeskávékkal, kapszulás kollekciókkal és kávés eszközökkel készülnek az eseményre. Sőt idén a fenntarthatóság is szerepet kap, így a már említett újrahasznosított kávéspoharakat a standokon tisztára lehet majd cserélni, és a rendezvény végén haza is lehet vinni őket.
Arra azonban figyeljünk, hogy a hatályos jogszabályoknak és a helyszín házirendjének megfelelően a rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal vagy 48 órán belüli negatív PCR teszttel látogatható. A Kávé Napja 10 órától 18 óráig várja majd a látogatókat. A helyszínen is lehet majd jegyet venni, de így már 2500 forintra kell számítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.