Gólyák nyomába eredhetünk és cseppkörúton is részt vehetünk a hétvégi programkavalkádban

elektromos bicikli
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 21. 14:22

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság július 24-én több helyszínre is szervez programokat, amik a kenuzás szerelmeseit, a madárkutatókat, a cseppkövek felfedezőit és a természetben megbújó művészet kedvelőit is lekötik majd jó pár órára.

Duna-Dráva Nemzeti Park Forrás: Mórocz Attila / Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook

Az első program azokhoz szól, akik kenuban ülve fedeznék fel a Béda-Karapancsa vidékét, vagyis a Duna-Dráva Nemzeti Park azon részét, mely a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő vizes élőhelyeit foglalja magába.

A kenutúra helyszíne a Külső-Béda lesz, mely egykor a Duna főága volt, majd később, a folyószabályozás miatt mellékággá vált. A túra leírása szerint nyugodt víztükre és vadregényes partja a vízimadarak paradicsoma, így ha résztvevőknek szerencséje van, akkor találkozhatnak barna kányákkal, szürke gémekkel és jégmadarakkal is.

A program két részből áll: először jön a kenutúra, majd a Fehér Gólya Múzeum, ahol tárlatvezetéssel ismerhetjük meg az itt élő madarak életét. A túrára előzetesen jelentkezni kell emailben, a 9 órakor kezdődő esemény teljes ára 2200 forint személyenként - olvasható a rendezvény oldalán, ahol a többi fontos információ is megtalálható, beleértve a találkozási pontról és a szükséges felszerelésről szólót is.

Cseppkövek nyomában elektromos rásegítéssel

Szintén a szombati napon, július 24-én rendezik meg a Mecseki „cseppkörutat", vagyis egy kellemes túrát elektromos kerékpárokkal. A leírás szerint ezt az e-bike túrát a Nyugati-Mecsek látványosságai köré szervezik, és nem maradhatnak ki belőle az orfűi malmok, a Vízfő tanösvény, az Abaligeti-barlang, a kővágószőlősi és a cserkúti Árpád-kori templom, valamint a Mecsek erdei sem.

A szervezők szerint gyönyörű utakon, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag erdeiben, hegyen-völgyön keresztül tekerhetnek azok, akik ezt a túrát választják. Az e-bike-oknak hála nem kell majd tartani az emelkedőktől, és így felhőtlelnül lehet élvezni a hegyi kerékpározás örömét.

A kép csak illusztráció Forrás: lioneltgta / Pixabay

Az útvonal így alakul: Pécs (Tettye) – Remete-rét – Orfű – Abaliget – Kővágószőlős – Cserkút – Pécs (Tettye). Jelentkezni emailban lehet, a 14 500 forintos részvételi díj pedig tartalmazza a túravezetést, a túraszervezést, az elektromos pedelec kerékpárok bérleti díját, a vízhatlan kerékpáros táskát és lakatot igény szerint.

Művészet a természetben

Július harmadik szombatjának utolsó programján az érdeklődőknek ismét lehetősége nyílik idegenvezető kalauzolásával megismerni a Nagyharsányi Szoborparkot. A 10 órakor kezdődő és másfél órás vezetés ideje alatt a résztvevők sétát tesznek a Szoborparkban, előtte pedig meghallgathatnak egy ráhangoló kiselőadást.

Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park / Facebook.com

A séta közben érintik majd az alkotói periódusok legjellemzőbb munkáit és az alkotóműhelyt is. De helyet foglalnak majd a Szimpozion asztal körül, ellátogatnak a napjainkban is színházi előadások helyszíneként szolgáló Amfiteátrumhoz, valamint az annak közelében kialakított Pihenőtérhez. Bekukkanthatnak a Meditáció kertjébe és megtekinthetik a Kőesést is. A séta zárásaként végigjárjárják a 2020-ban átadott panorámasétányt, ahonnan szép kilátás nyílik a szoborparkra. A séta ára 700 forint személyenként, a találkozási pont a park bejáratánál lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.