Az Alföld közepén készülhet el Magyarország első raftingpályája

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 19. 11:32

2014-ben adták át a Kiskörei Hallépcsőt, Európa legnagyobb ökológiai halfolyosóját. Mióta a létesítmény elkészült, sokaknak mozgatta meg fantáziáját az 1.300 méter hosszú, 27 kis vízlépcsővel, zuhogóval rendelkező "hegyi patak". A tervek szerint nem a hallépcsőn, hanem egy külön erre a célra épült pályán készülhet el jövőre Magyarország első raftingpályája.

A vadvízi evezés során 4-12 fő gumicsónakban ülve zuhatagos folyón evez végig - illusztráció Forrás: Robj2/Pixabay

A kiskörei raftingpálya terve először 2017-ben merült fel, 2020 nyarán pedig kormányhatározat született, amely alapján 224 millió forint központi forrásból idén elindult az előkészítés, 2022-től pedig elkezdődhet a kivitelezés.

A pályák a tervek szerint a Kiskörei Hallépcső és a Kiskörei Vízerőmű között épülnek meg.

Két pályát is létesítenek ugyanis, egyet az aktív kikapcsolódásra vágyó turistáknak és amatőr sportolóknak, a másikat a nemzetközi versenyekre készülő sportolóknak. A pályák mellett klubház is épül szociális helyiségekkel és öltözőkkel.

Szlalombemutató a Tisza-tavi Hallépcsőnél

A 2021-es Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál keretében rendezik meg a Tour de Opera kerékpáros tókerülő túrát, amelynek egyik megállóhelye a Kiskörei Hallépcső lesz. A megállóponton az MKKSZ válogatott versenyzői szlalombemutatót tartanak, amellyel a Tisza-tavi programok változatossága mellett a kajak-kenu sportág eddig még kevéssé ismert szakágára, a szlalomra szeretnék felhívni a figyelmet.

A szlalomkajak egyre népszerűbb szakág, a 2000-es sydney-i játékok óta szerepel az olimpiai programban. Magyarországon jelenleg nincs olyan pálya, ahol a versenyzők edzeni tudnának, ezért főleg a szomszédos országokban, illetve Nyugat-Európában végzik a felkészülést. Éppen ez az egyik fő oka annak, hogy a magyar csapat eredményessége szlalomkajakban messze elmarad az évtizedek óta rendkívül sikeres gyorsasági szakágétól – írja az aktivmagyarorszag.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.