Izland első elektromos hajóiról még a bálnák lélegzését is hallani lehet

Izland
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 13. 11:09

Az izgatott várakozás csendjét – hogy mikor bukkan fel végre egy hatalmas test a vízből – eddig a dübörgő és zúgó dízelmotorok zaja nyomta el. Ezúttal csak az öröm és izgalom hangja az, amit hallani lehet azokon a csendes, elektromos hajókon, amelyeket kifejezetten bálnafigyelésre terveztek az izlandi Húsavíkban.

Északkelet-Izland legfontosabb településének festői kikötőjéből sok hajó fut ki, hogy bálnákat nézhessenek a turisták Forrás: robertharding via AFP/Pearl Bucknall/Pearl Bucknall

A Husavik Original Silent Whale Watching elnevezésű túra mostantól egy életre szóló élményt kínál, amin a résztvevők úgy figyelhetik meg a bálnákat, hogy közben a hajó a szén-dioxid-kibocsátását nullára csökkenti. Az ötletgazda a North Sailing, amely 1995-ben úttörő szerepet töltött be Izlandon a bálnafigyelések elindításában. Ez a lépés tette Húsavíkot „Izland bálnafővárosává", és ez a cég határozta el, hogy ezentúl karbonsemleges módszert kínál a bálnák megfigyelésére.

Ezért a látványért megéri várakozni Forrás: www.northsailing.is

"Körülbelül öt évvel ezelőtt próbáltuk ki először" – mondta a North Sailing munkatársa, Arngrímur "Aggi" Arnarson. "Az egyik vitorlás hajónkat dízel helyett elektromos pótmotorral alakítottuk át, hogy az csak a szélre és az akkumulátorokra támaszkodjon." Mostanra pedig elérték, hogy az Opál és az Andvari nevű hajóikat 100 százalékban megújuló víz- és geotermikus energia mozgatja, amely Izland nagy részét is ellátja, így hangtalanul vihetik ki az embereket a tengerre, hogy lefényképezhessék az óriási emlősöket.

Néma csendben valóban közelebb merészkednek ezek fenséges állatok Forrás: www.northsailing.is

Az egyik hajó kapitánya, Cristian is áldja ezt a változást: „Egy ilyen nap után, amikor ezen a hajón visszatérek a partra, nem fáj a fejem" – mondta. "Látom, hogy a bálnák sokkal közelebb jönnek és hosszabb ideig maradnak" – tette hozzá Roderick, a North Sailing egyik túravezetője, aki elmondta, hogy legutóbb hosszan csatlakozott hozzájuk egy kíváncsi bálna, és delfinek ugrándoztak a hajó körül.

A bálnák ételt keresve érkeznek a Húsavík melletti vizekre, és évente átlagosan körülbelül 300 000 ember utazik erre a településre csak azért, hogy bálnákat láthasson. Ez a szám pedig majdnem megegyezik Izland lakosságával – írja a The Guardian.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.