Régészek felfedezték Hadrianus császár reggeliző szobáját, melyből az is kiderül, hogy a reggeli étkezés kvázi színházi látványosság volt az udvarban – tudtuk meg az Artnet.com-tól.
A régészek Hadrianus római császár tivoli villájának területén 200 holdnyi területén végeztek kutatásokat, amely során rábukkantak arra a helyiségre, amelyben az uralkodó feleségével, Vibia Sabina-val töltötte a reggelijét. Az i. sz. 120 körül épült komplexum eredetileg azért készült, hogy a császár visszavonulhasson a római Palatinus-hegyi palotájából, de kilenc évvel megépülése után Hadrianus ide helyezte át uralkodói központját és innen kormányzott.
A kutatók nemrégiben egy reggeliző helyet fedeztek fel a romok között, amelyből kiderül az is, hogy az uralkodó házaspár a reggelire, mint hatalmi demonstrációra tekintett.
A kutatók feltételezése szerint a császár egy megemelt márvány trónon ült, melyet szökőkutak vettek körül. Az udvar tagjai egy félköríves, ablakos helyiségből láthattak rá az uralkodó sziluettjére, a reggeli így egy drámai jelenetet teremtett. Hadrianus és felesége egy trónszerű emelvényen foglalt helyet, melyet behúzható hidak vettek körbe, hogy a császári pár jól elkülönüljön a szolgáktól. Az emelvény négy külön hálószobába vezetett, amelyek drágakövekkel díszített WC-kel büszkélkedtek.
A császár személyesen segített a komplexum megtervezésében, amely több mint 30 római és görög stílusú épületből állt. Szökőkutak, kertek, medencék és fürdők tarkították a tájat, és a birtok ugyanazokat a vízvezetékeket használta, amelyek Rómán keresztül futottak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.