Meghalt egy ismert spanyol hegymászó, aki a világ második legmagasabb csúcsára készült

tél
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 18. 08:51

Meghalt Sergi Mingote spanyol hegymászó, a világ második legmagasabb csúcsára, a K2-re tartva – írja a CNN Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök szombati, Twitteren posztolt bejelentése alapján. "Történelmet akart írni azzal, hogy részt vett a hegycsúcsot meghódító első téli expedícióban, ám egy tragikus baleset véget vetett életének ", fogalmazott Twitter-bejegyzésében a miniszterelnök.

Forrás: AFP/-

A K2 hegycsúcs a pakisztáni-kínai határon áthaladó Karakorum-hegység része, a 8611 méteren található csúcsával a világ második legmagasabb hegyének számít. Ez volt eddig a nyolcezer méternél magasabb hegyek közül az egyetlen, amelyet korábban még sosem másztak meg télen.

Azonban szombat délután a világon elsőként egy tízfős nepáli serpacsoport felért a hegycsúcsra

a Seven Summit Treks expedíció szervezőjének tájékoztatása szerint; ez volt az első alkalom, hogy télen hódították meg a csúcsot. A csak "vad hegyként" is emlegetett K2 megmászása sokak szerint lényegesen nagyobb kihívás és nehezebb feladat, mint a világ legmagasabb hegyére, a Mount Everestre (8848,86 méter) feljutni.

Január 16-i fotó a K2-őt megmászó csapatról Forrás: AFP/-

A csoport csúcsra érése előtt egy nappal még Sergi Mingote is megosztott egy bejegyzést az Instagram-oldalán, amelyben bejelentette, hogy mászásának 27. napját tölti, és már elérte a 7000 méteres magasságot. Másnap azonban már Chhang Dawa sherpa, a K2 téli expedícióját vezető nepáli hegymászó a közösségi oldalán arról írt, hogy Mingote "hirtelen leesett, a GPS-nyomkövetőjéről egy szokatlan mozgást mutató jelzés tájékoztatott minket, hogy éppen zuhan. A helyszínen a csapattagok azonnal megerősítették a baleset hírét, de már nem tudtak segíteni neki".

Az esetet követően Mingote hivatalos Instagram-fiókjában is megjelent egy bejegyzés: "Nyugodj békében Sergi. Ma új mászásba kezdesz."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.