Tetoválásmintákat festettek Kína vörösbe burkolt színházépületére

design
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 10. 12:29

Tetoválásmintákkal borított, vörös selyemre emlékeztető színházat emeltek a Kína déli részén lévő Kanton városában. Az extrém módon egyedi designt a város történelme és a fiataloknak köszönhetően egyre népszerűbb tetoválókultúra inspirálta.

"Kanton a Selyemút tengeri szülőhazája, otthona és inspirációs forrása azoknak a művészeknek, akik évezredek óta segítettek meghatározni a világnak a kínai kultúráról alkotott képet" – mondta Steven Chilton, a színházat tervező építésziroda alapítója.

A városban a Han-dinasztia (i. e. 206 – i. sz. 220) óta készítenek, festenek és hímeznek selyemszövetet. Ennek megfelelően az épületnek hullámzó felületet terveztek, hogy a lebegő selyem képzetét keltsék; felszínét vörös, háromszög alakú panelekből álló burkolattal vonták be. Erre a vörös burkolatra egy sor, tetoválásminták által ihletett alakzatot rajzoltak, fölé pedig aranyfigurás állatsorozatot, amit a 100 madár a főnix előtt tiszteleg című helyi mítosz inspirált.

Kínai selyem Adam Jones from Kelowna, BC, Canada/wikipedia

"A tetováló kultúra a közelmúltban elismert művészeti médiummá vált a fiatalabb generációnak köszönhetően, akik az egyéniségük kifejezéseként tekintenek rá. Ez újfajta érdeklődést váltott ki a hagyományos kínai kultúra iránt: a nyugati kultúrában gyakran fetisizált szimbólumokat és mítoszokat visszatulajdonítják, és nemzeti identitásuk kifejezéseként hordják" – mondta az építész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.