Még október közepén számoltunk be az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett Év Fája verseny nyerteséről. Míg azon a megmérettetésen konkrét településekhez kötődő, legendás, valamilyen szempontból fontos fákat jelölnek, az Országos Erdészeti Egyesület versenyén különböző fafajták közül lehet kiválasztani a legszimpatikusabbat. A mozgalom a hazai fafajokra igykeszik felhívni a figyelmet a most induló 2021-es Év fája szavazással, melyen november 22-ig lehet részt venni, ide kattintva. Ugyanezen a felületen tekinthető meg a szavazás naprakész állása is.
Év fája javaslatok 2021-re:
A húsvéti barkát részben ez a faj szolgáltatja, fatermetű egyedei azonban ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették, s ma is igyekeznek felverődő egyedeit visszaszorítani. Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él.
Az alföldi területek tájkép-meghatározó fafaja, tág tűrőképessége folytán többféle élőhelyen megjelenik. Kiváló gyökérsarj-képzése következtében a változó klímában és a kiszárított termőhelyeken is helyben megtartható.
Középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcs faja, amely nagy alakváltozatosságot mutat, és gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Erdőgazdasági jelentősége nincs, ezért visszaszorulóban van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.