Karanténba kerültek a világ legritkább disznói

sertéspestis
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 07. 12:43

Indiában karanténba kerültek a törpedisznók, a világ legkisebb és legritkább vaddisznói, igaz, nem a koronavírus miatt, hanem azért, mert az afrikai sertéspestis a dél-ázsiai országban is felütötte a fejét. Egyelőre sem vakcina, sem gyógymód nincs az erősen fertőző betegségre, amely már több mint 16 000 házisertést elpusztított - adja hírül az apnews.com.

Törpedisznó a guwahati tenyészcentrumban Forrás: A. J. T. Johnsingh, WWF-India and NCF/commons.wikimedia.org

A félénk kis malacok élőhelyei már így is súlyos veszteségeket szenvedtek, sőt, az 1960-as években már az egész fajt kihaltak gondolták. Az utóbbi évtizedekben azonban a tenyésztési programoknak és más fajvédelmi erőfeszítéseknek hála mégis sikerült szaporítani őket.

Assam államban jelenleg közel 300 állat él, ám a tudósok attól tartanak, hogy a vírus megsemmisítheti a még mindig veszélyeztetett populációt. A betegség elsősorban a sertések közötti közvetlen érintkezéssel terjed, illetve fertőzött anyagokon keresztül, és szinte az összes fertőzött állatot elpusztítja.

A Nameri és Guwahatiban található tenyészközpontokban, ahol 82 disznó él, a tudósok két párhuzamos biztonsági kerítést állítottak fel, nem engedik be a látogatókat, és autók sem parkolhatnak a létesítményeknél. Az alkalmazottaknak a bejáratnál kell hagyniuk a cipőjüket, majd kézmosás és zuhanyzás következik, a lábukat pedig fertőtlenítő oldattal kell megtisztítaniuk, mielőtt felveszik a váltócipőt.

A vírusveszély a sertések étrendjére is hatással van. A gyümölcs és gabonafélék továbbra is részét képezik a menünek, de a föld alatt termő zöldségek, mint például a tápióka és az édesburgonya lkeerültek az étlapról, mert a vírus hosszabb ideig képes fennmaradni a talajban.

A törpedisznó az egyetlen sertés, amely afféle fészket épít a családjának szénából. A járvány kitörése után a természetvédelmi képviselõk végigjárták a piacokat, hogy 2019 decembere előtt gyűjtött szénát találjanak. Az óvintézkedések különösen fontosak, mert a vírus már elkezdett terjedni a környék vaddisznói között, megnehezítve a fertőzés visszaszorítását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.