Az augusztus 16. és 19. között zajló kulturális fesztivál programkínálat klasszikus zenei csemegékből és ritkán hallható darabokból áll, így Mozart, Vivaldi, Bach, Weber, Saint-Saëns, Mendelssohn, Dvořák és Beethoven egyes művei is felcsendülnek a Szivárvány Kultúrpalotában, a Vígasságok terén, a Csiky Gergely Színházban, a református templomban és az Együd Árpád Kulturális Központban - adja hírül az MTI.
A szervezők kifejezetten ügyelnek a pandémiás időszak szabályainak betartására, ezért kevesebb nézőt engednek be egy-egy helyszínre, ugyanakkor délelőtt kétszer annyi koncert lesz, mint egyébként, méghozzá úgy, hogy az egymást követő hangversenyeken meglepetésdarabokat tűznek műsorra. Több koncertet élőben közvetítenek a Kaposfest Facebook-oldalán.
A szervezők már korábban közölték, hogy a szokásos egy hét helyett négynaposra, de a korábbiaknál színesebbre tervezik az idei Kaposfestet. A megújult arculatú, ettől az évtől Kaposfest - Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál néven futó eseményen a szólistákkal, valamint a zenekari muzsikusokkal együtt mintegy száz művész lép színpadra.
A fellépők között van a fesztiválalapító Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész, Kelemen Barnabás hegedűművész, továbbá Baráth Emőke és Miklósa Erika operaénekes, Horváth Bence Dániel nagybőgős, Baráti Kristóf, Kirill Troussov, Marc Bouchkov hegedű-, Várdai István csellóművész, Szűcs Máté brácsaművész, Julien Quentin és Fejérvári Zoltán zongoraművész, valamint Pál István Szalonna népzenész. Koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Camerata Pelsonore és a Budapest Jazz Orchestra is.
Az érdeklődők a nyitókoncertet megelőző napon, augusztus 16-án egy workshop keretében ellátogathatnak próbákra, részt vehetnek műhelybeszélgetésen és világhírű művészek mesterkurzusain. A részletes program a www.kaposfest.com honlapon érhető el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.