Szombat a SUP szerelmeseié a Lupán

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 27. 17:17

Augusztus elsején második alkalommal rendezik meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) gondozásában a SUP-EVENT nevű programot, amely keretein belül bárki kipróbálhatja magát az evezős-deszkás sportágban – írja a sportág szövetségének honlapja.

Szombaton a SUP szerelmesei veszik birtokba a Lupa Beach-et, és most bárki próbát tehet a tó megkerülésére is, szervezett keretek között ugyanis vízimentők biztosítják az eseményt. A délelőtt 10 órakor kezdődő programsorozat keretén belül a szervezők szerint a kezdő és a gyakorlott SUP-lovasok is megtalálják a számításukat, ennek megfelelően mindenkit szeretettel várnak a Lupa-tavon.

Ismét birtokba vehetik a Lupát a SUP hívei Forrás: pasja1000 / Pixabay

Bár az eseményt második alkalommal rendezik meg, először lehet körbeevezni a tavat. Az esemény szabadidős sporttevékenységnek számít, a szervezők szerint „a 3 km-es táv megtétele inkább az élményekről szól, mint a versenyzésről". Ugyanakkor szombaton tétre menő SUP-csata is várható a Lupán, aznap rendezik meg a 2020-as SUP magyar bajnokságot, vagyis a kezdők megismerkedhetnek a sportág professzionális oldalával is.

A versenyre már lehet regisztrálni, a részvétel díja 2500 forint személyenként, a SUP-deszka bérlése darabonként ugyanekkora kiadást jelent. A SUP-EVENT verseny résztvevői különleges deszkákat is kipróbálhatnak szombaton, a négy fős csapatok pedig a Dragon SUP-okra is felpattanhatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.