A németországi Bendorf-Sayn-ban található az a múzeum, melynek a neve Neues Museum Schloss Sayn. Az intézményben a Sayn-Wittgenstein-Sayn család és a település történetének különböző korszakait nézhetik végig a látogatók, és itt kapott helyet Marianne zu Sayn-Wittgenstein-Sayn hercegnő, ismertebb nevén Mamarazza kiállítása is.
A most száz éves osztrák fotós, Mária Terézia magyar és cseh királynő, német-római császárné ük-ük-ükonokája, és kilenc éves korában kezdett el fotózni. Ahogy a Sayn.de oldalán is írják, Marianne 1936-ban már a berlini olimpiai játékokon fotózta a sportolókat. Kamerájával követte mások mellett Károly brit herceget, Maria Callas szopránt, Salvador Dalí szürrealista művészt és Sean Connery színészt is. A férje halála után visszaköltözött szülővárosába az osztrák Fuschl am See-be, ahol korábban a férjével egy kis vadászházat építettek.
Később ez lett a Salzburgi Ünnepi Játékok utáni after-partyk elsődleges helyszíne, ahol estére és sok esetben a másnapi hatalmas villásreggelikre egyre-másra érkeztek a leghíresebb színészek, énekesek, sportolók. Marianne pedig követte őket a kamerájával. Ebben az időben kapta a Mamarazza becenevet is. "Te nem paparazzo vagy, hanem egy mamarazza" - viccelődött vele egykor Karolina monacói hercegnő.
Képeiből rengeteg kiállítás nyílt az évek során, láthatták őket Berlinben, Salzburgban, Bécsben, Zürichben, Münchenben, Londonban és New York-ban is. Most a fia és családja által vezetett Neues Museum Schloss Sayn-ban szinte minden képe egy helyen tekinthető meg. A jelenleg is Fuschl-ben élő fotós ezt a múzeumot látogatta meg a napokban – olvasható a Saarbruecker-zeitung.de cikkében.
A Sayn-Wittgenstein-Sayn család történetének érdekessége, hogy az 1919-es weimari alkotmány elfogadása után jogilag nem létezett többé a német nemesség, így az előjogaik és címeik is elvesztek. Egy privilégiumuk azonban megmaradt: a nemesi családok tagjai megtarthatták polgári nevük részeként a régi címet a von vagy zu elöljárószavak használatával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.