Szerencsés helyzet adódott, hogy a járvány miatti megszorításokat orszgászerte feloldották, így most már a szabadban tölthetjük az időnket, és két olyan napot is ünneplehetünk a hétvégén, ami a természetről szól. Az első a Magyar Természet Napja május 22-én, a következő pedig az európai nemzeti parkok napja május 24-én, aminek köszönhetően országszerte számos program várja a természet rajongóit.
Az ökoturisztikai létesítmények és a kirándulóhelyek többsége már újra látogatható, a nemzeti parkok ezért hétvégére várják a kirándulni, kikapcsolódni vágyókat: például egy tiszaalpári madármegfigyelő túra, az ősember festészetének nyomába induló geotúra, vagy éppen egy orchideatúraa Sas-hegyen. A programok többsége előzetes regisztrációhoz kötött. Tájékozódni a programokról, a szabadon látogatható tanösvényekről és túraútvonalakról a nemzetipark-igazgatóságok központi elérhetőségein és weboldalain lehet.
1999 óta minden évben május 24-én, az első európai nemzeti park létrehozásának évfordulóján ünneplik az európai nemzeti parkok napját. Az első európai nemzeti parkok Svédországban alakultak meg 1909-ben, mikor is egyszerre kilenc parkot alapítottak.
A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a nemzeti parkok és egyéb védett területek jelentőségére, illetve a környezettudatos gondolkodás fontosságára, ami igen aktuális kérdéssé vált most a világban – írja az MTI.
A Magyar Természet Napjának létrehozását három hazai civil szervezet – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország – kérvényezte és 2014 decemberének közepén aláírásgyűjtésbe kezdett a cél elérése érdekében - olvasható az MTN honlapján. A Magyar Természet Napjának megalapításával a hazai természeti értékek fontosságára szerették és szeretnék most is felhívni a figyelmet. A kiválasztott időpont végül május 22. lett, mely világszerte a biológiai sokféleség világnapja is egyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.