Hegedűművészek dokumentálják, mi történik a szupermarketben

toalettpapír
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 19. 12:37

A világjárvány miatt apokaliptikus hangulatban zajló pánikvásárlás és az üres polcok közepette két hős született. Az Egyesült Államokban két hegedűművész a világ jelenlegi helyzetét öntötte akkordokba. Bonnie von Duyke és Emer Kinsella profi zenészek Los Angelesben egy vásárlókkal teli áruház üres WC-papír állványai között újra értelmezték a Titanic című mozifilm ikonikus jelenetét, amelyben a hajó zenészei eldöntötték, hogy a süllyedő hajóval együtt a hullámsírba vesznek. A még nagyobb figyelemfelkeltés érdekében mentőmellényt is felvettek – írja az Evening Standard.

A világ szinte minden táján üres polcok fogadják a vásárlókat Forrás: Orlowski Designs LLC/Shutterstock

Von Duyke és Kinsella a filmből kölcsönzött jelenettel utal arra, hogy az emberek a világ minden táján hasonló pánikkal reagálnak a vírusra, és ez a félelem olyan alapvető termékek felvásárlásához és hiányához vezet, mint például a vécépapír. Nézzék csak:

Von Duyke ugyanakkor kollégáival is együtt érez: "Sok zenész és szabadúszó veszíti el a munkáját ebben az időben. A koncerteket és eseményeket folyamatosan törlik. Mivel szabadúszó művész vagyok, nem adom fel és azt akarom, hogy a nézők tisztában legyenek szolgálatommal ebben a társadalmi távolságtartást igénylő időszakban is."

A koronavírusos esetek száma világszerte csaknem elérte a 200 000-et, a halálozások száma pedig közel 8000.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.