Izgalmas színdarabot mutat be ma este online a szomszédos társulat

online
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 27. 14:02

A napokban írtunk róla, hogy karanténrepertoárral rukkolt elő a szabadkai Magyar Népszínház Társulata, mától pedig a szomszédos szecessziós város másik színháza is csatlakozott az online közönséghez.

Színpadon a Kosztolányi Dezső Színház társulatának színészei Forrás: Facebook / Kosztolányi Dezső Színház / Készítette: Molnar Edvard

A Kosztolányi Dezső Színház első online előadását március 27-én azaz ma teszik elérhetővé. A színház kedvelői az Albert Camus Közöny című regénye alapján megrendezett The beach darabot nézhetik meg - tette közzé a társulat Facebook oldalán.

Az előadás 20 órakor kezdődik, és utána még 52 órán keresztül tekinthető meg az interneten, azaz a ma este felkerülő link vasárnap estig lesz aktív. Ez a tematika a következő előadásokra is érvényes lesz.

Azt egyelőre még nem közölték, hogy melyik színdarabot láthatjuk legközelebb, a színészek erről a közösségi oldalukon tájékoztatják az érdeklődőket. A társulat tagjai arra is felhívták a figyelmet, hogy a színháznak nem a virtuális tér a természetes közege, szerintük a "...a színház élőben történik!", tehát a technika adta lehetőséget csak az átmeneti időszakban tervezik használni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.