A kialakult vírusveszély mellett is fontos, hogy ne hagyjuk el magunkat, és mozogjunk egy kicsit. A csoportos túrák ilyenkor szünetelnek ugyan, de már érdemes felkészülni arra az időszakra, amikor végre szabadon kimehetünk a természetbe, hogy egy jót túrázzunk. A Camino Steve Adventure School segítségével most otthonról is megtanulhatják az ultrakönnyű túrázás lényegét, ugyanazzal a tematikával és interakciós lehetőséggel, mintha hagyományos képzésen vennénk részt.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az ultrakönnyű túrázás, bár még mindig gyakran gondot okoz a túrázóknak a megfelelő súlyú felszerelés összeállítása. A technológiai fejlődésének hála, egyre több cég születik világszerte, melyek célja, hogy szó szerint megkönnyítsék a kirándulást. De mégis, milyen felszerelést válasszunk? Mire kell figyelnünk, ha a lehető legkisebb súllyal szeretnénk közlekedni? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a tanfolyamon, mely négy év tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel.
Azt ígérik, mindent megtanulhatunk az ultrakönnyű túrázásról, ami csak fontos, például, hogy mire jók az egyes termékek, és honnan érdemes beszerezni őket. A képzés április 8-án,szerdán, 18:30–21:30 között lesz. További információkat az esemény Facebook oldalán találhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.