Kertész Imréről és a szabadkai származású feleségéről, Vas Albináról nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. A fotókiállítást november 11-ig láthatja a nagyközönség a vajdasági szecessziós városban.
A kiállítást Kertész Imre születésének 90. évfordulója alkalmából rendezték meg. Eddig ismeretlen fotókra és kiadatlan vallomásokra bukkanhat, aki végigsétál a tárlaton, mely az író tanulóéveit (1934-1955), valamint első feleségének, a zsidó családból származó Vas Albinának megrendítő sorsát mutatja be.
A kiállítás a Nobel-díjas magyar író kezdeti, legkevésbé ismert életszakaszára koncentrál, melynek eseményei később meghatározták Kertész Imre pályájának irányát.
Az író ugyan sosem járt Szabadkán, a bemutatott alkotásoknak azonban legalább a fele valamilyen módon kötődik a városhoz, vagy olyan vajdasági származású személyekhez, akik nélkül az író nem lett volna az a művész, akivé élete során vált.
A kiállítás a „Kertész Imre Tanulóévek-Albina" nevet viseli. Magyarországon egyébként már több helyszínen is bemutatták. A vajdasági városban november 11-ig várja a látogatókat - írja a vajdasági Magyar Szó napilap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.