Az őszi avarégetés idején különösen figyelni kell a sünökre

avarégetés
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 28. 10:07

Az ősz második fele nehéz időszak a vadon élő sünök számára. A nyár késői szakaszában született fiatalok ugyanis lemaradhatnak a téli álomra való felkészülésben, és előfordul, hogy nem érik el a szükséges fejlettséget és kondíciót. Ráadásul az avarégetések is fenyegetik a sünöket, akik sokszor épp az avarban keresnek maguknak telelőhelyet – derül ki a Fővárosi Állat- és Növénykert hírleveléből.

Egy mentett példány, a Sünispotály kis lakója Forrás: Bagosi Zoltán/Fővárosi Állat- és Növénykert

A Növénykert, ahogy minden ősszel, ezúttal is felhívja a figyelmet az avarban rejtőző sünökre. Így arra kérik az érintetteket, hogy avarégetés előtt forgassák át az avarkupacokat, hogy biztosan kiderüljön, nem rejtőzik-e benne egy téli álomra készülődő sün.

Emellett a városligeti intézmény az avarégetés helyett mindenkit bíztat az avar hasznosítására, komposztálására is. A Fővárosi Állat- és Növénykert szerteágazó természetvédelmi tevékenységének részeként vadállatmentéssel is foglalkozik. A mentett állatok száma évente ezerötszáz és kétezer között szokott lenni. A tavalyi, 2018-as esztendőben például 108 különböző faj összesen 1807 egyedének nyújtottak segítséget az Állatkert mentőmunkával foglalkozó munkatársai.

A mentett állatok nagyobbik fele madár, de az az állatfaj, amelyből a legnagyobb számban szoktak mentett egyedek bekerülni, évek óta a sün szokott lenni. A múlt évben például 357 mentett sünről gondoskodtak az Állatkertben.

A bemutató mentőközpontban, a Sünispotályban menedéket kínálnak a segítségre szoruló sünöknek, és – mint minden évben – most is figyelemfelkeltő kampányt folytatnak az őszi avarégetéssel kapcsolatban. A sérült állatokat meggyógyítják, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat pedig felnevelik. A cél az, hogy a bekerült állatok ismét képesek legyenek önállóan boldogulni a szabad természetben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.