Több mint hatvan hazai kiállító mintegy 150 bora várja 2019. november 16-án a bordeaux-i szőlőfajták borainak szerelmeseit a Bordói November Nagykóstolón. 2019 újdonsága, hogy a rendezvény BDX különteremmel bővül, ahol kiegészítő jeggyel 20-féle bordeaux-i bort kóstolhatnak majd korlátlanul a vendégek. Ezzel a lehetőséggel képet kaphatnak arról, hol tartanak a magyar bordói házasítások az „etalonhoz" képest. Az idei év másik csúcspontja az a mesterkurzus lesz, amin az amerikai kontinens mutatkozik be a bordói fajtákkal.
A Bordói November Nagykóstolón összesen 13 borvidék mutatja be bordói típusú borait a budapesti Corinthia Hotelben, ahová a szervezők a korábbi évekhez hasonlóan idén is ezernél több főt várnak. A kiállítótérbe november 1-ig early bird jegyek 3000 forint kedvezménnyel válthatók. A nyolcórás rendezvényen három ingyenes borkollégiumi pop-up school előadáson is részt vehetünk. Közülük az egyiket a sokak által csak „Monsieur Cabernet Franc"-ként tisztelt villányi borász, Malatinszky Csaba tartja majd, és mutatja be borait, valamint filozófiáját - olvasható a sajtóközleményben és a kóstoló oldalán.
A főszervezők elmondása szerint, a bordói stílusú boroknak népes rajongótábora van itthon is. A Bordói November Nagykóstoló különlegessége pedig az, hogy az itthon amúgy nehezen hozzáférhető tételekkel is találkozhatnak a vendégek, valamint az egyik mesterkurzuson a tengeren túli bordói házasítások is terítékre kerülnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.