Amennyiben tengeribetegségben szenvedne és ez akadályozza meg, hogy egy hajó fedélzetére tegye a lábát, itt a forradalmian új megoldás, amellyel végre ön is hajózhat, méghozzá émelygés nélkül.
A Daily Mail cikkéből azt is megtudhatjuk, miben különbözik ez a hajó a többitől, hiszen október 31-től már lehet is rajta utazni. A fejlesztés az expedíciós hajók új generációját hívhatja életre, mert az X alakú orr állítólag stabil marad a nyílt vízen is. A Greg Mortimer névre hallgató jármű az ausztrál Aurora Expeditions cég egyik sarkvidéket járó hajója. Az ausztrálok egyik hegymászójáról nevezték el, aki elsőként jutott fel az Antarktisz legmagasabb csúcsára, a Vinson Massifra.
A Greg Mortimer eleje csőr formájú. Úgy alakították ki, hogy átszelje a hullámokat olyan módon, amire a hagyományos óceánjárók nem képesek. Az orr a vizet keresztülszeli, ahelyett, hogy becsapódna a hullámok közé. Ennek eredményeként a hajótest kisebb kilengésekkel mozog, így a fedélzeten tartózkodók zökkenőmentesebb utazást élhetnek át.
Az Aurora Expeditions nem azt állítja, hogy a maximum száz utast szállító Greg Mortimer megszünteti a tengeribetegséget, ám arról biztosítanak, hogy a speciális hajóorr nagyobb stabilitással hatol át a hullámokon, mint a hagyományos. "Ahelyett, hogy a hullámok tetejére emelkedne, majd hatalmas erővel visszaesne, az X-orr felszíne egyenletesebben nyeli el az erőt, így a hajó stabilabb marad kemény időjárási viszonyok között is. Ez megnöveli az utasok és a személyzet komfortérzetét is."
Habár a Greg Mortimer az első expedícióhajó, mely az X-orral épült, ezt a fajta megoldást már hatékonyan alkalmazták vontató- és egyéb nagyhajókon a közelmúltban, melyek személyzete rendkívül pozitív visszajelzést adott a fejlesztésről. Az Ulstein nevű norvég hajón például egy alkalmazott arról számolt be, hogyan könnyítette meg munkáját a lengésmentesítés: "Végre nem kell megkérnem a kapitányt, hogy csökkentse a sebbességet, mert vacsorát készítek. A csirkepörkölt az asztalon marad."
Egészségügy szempontból a tengeribetegséget az ismétlődő mozgás okozza, amely során a belső fül különböző jeleket küld az agynak a szem által látottak alapján. Az egymást zavaró üzenetek az emberben émelygést okoznak.
Miután október 31-én az argentín Ushuaiában megkeresztelik a Greg Mortimert, elindul első útjára az Antarktiszra, ahol köztudottan haragos a tenger, úgyhogy egy lágyabb siklású hajó különösen nagy ajándék lesz az ide utazóknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.