Kiömlött a kávé a pilótafülkében, meg kellett szakítani az utat

kapitány
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 30. 10:15
Kiömlő kávé miatt kellett megszakítania az útját a Condor egyik Airbus A330-as repülőgépének. A gép Frankfurtból repült a mexikói Cancúnba, és épp megkezdte az Atlanti-óceán átrepülését, amikor a pilótáknak kávét szolgáltak fel.

A kapitány is megkapta a saját frissítőjét, csakhogy azt nem az erre szolgáló pohártartóba tette bele, hanem egy kihajtható kis asztalkára.

Pár perccel később az ital ki is borult, és egy része a kapitány audio vezérlőegységére folyt, ami persze rögtön meg is hibásodott.

Bár azonnal felitatták a folyadékot, illetve megpróbálták leválasztani a hálózatról a károsodott egységet, de ez nem sikerült. A vezérlőegységbe befolyt kávé miatt egy idő után füst is keletkezett, ezért a pilóták elővigyázatosságból felvették az oxigénmaszkjukat.

A kép illusztráció Forrás: 12019/Pixabay

Húsz perccel később már az elsőtiszt oldalán is felforrósodott és meghibásodott ugyanez a vezérlőegység, igaz, hogy ennek okát utólag sem sikerült kideríteni. Mivel a hiba komolyan akadályozta a légiforgalmi irányítással való, illetve a pilóták egymás közötti kommunikációját is, ezért a kapitány az út megszakítása mellett döntött, így végül az írországi Shannon repülőterén szálltak le. Az esetben senki sem sérült meg.

A baleset vizsgálatakor kiderült, hogy a légitársaság olyan kávéspoharakat használt, amelyek nem illettek a pilótafülkében lévő tartókba, így a gyártó ajánlása ellenére nem is használták azokat. Az események után a légitársaság változtat eddigi gyakorlatán, és megfelelő méretű poharakat fognak használni a járatokon, írja az AIRportal.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.