Bioüzemanyaggal szállnak a finn légitársaság tengerentúli járatai

bioüzemanyag
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 07. 14:31
A Finnair bioüzemanyaggal üzemeltet tengerentúli járatokat, így jelentősen csökkenti a széndioxid-kibocsátást.

A finn légitársaság eddig is nagyon figyelt a fenntartható fejlődésre, most pedig egy újabb megoldással is előállt, hogy egy kicsit környezet barátabbá tegye a repülést. Olyan járatokat indítottak, amelynek során a repülőgép részben bioüzemanyagot is használ. Az első ilyen gép már fel is szállt: a Finnair Airbus A330-300-asa hétfőn San Franciscóból Helsinkibe repült és a fedélzetére vett kerozin mellett 12 százalékban használt sütőolajból készült bioüzemanyaggal repült, írja az AIRportal.hu.

Forrás: Finnair/Facebook

Ugyanilyen üzemanyagot használ a mai, azaz augusztus 7-ei szintén San Francsisco és Helsinki közötti járata is. A légitársaság szerint ezzel a két járattal 32 tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást.

A programot a Finnair az utasok számára is elérhető, környezetvédelemmel kapcsolatos szolgáltatásokból befolyt összegből finanszírozta. A légitársaság szeretné arra buzdítani az utasokat, hogy a tények ismeretében minél többen válasszák a jövőben ezeket a szolgáltatásokat. Ilyen többek között az idén februárban elindított Push for change program. Ha valaki szeretne csatlakozni, akkor utasként 1 és 60 euró közti összeggel "semlegesítheti" a járata által kibocsátott szén-dioxidot, 10 eurótól pedig bioüzemanyag-vásárlásra adományozhat a légitársaságnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.