A Patch Plant Hotel nemrég nyitott az angol fővárosban, lakói pedig olyan növények, akik, nos, nem pihennek, hanem akiknek a gazdája pihen. A Battersea-ben, Londonban található szálló ugyanis arra specializálódott, hogy a vakáción lévő utazók növényeinek adjon kifogástalan ellátást.
Ötcsillagos, all-incluive bánásmód jár az itt nyaraló növényeknek a botanikai hotel hirdetése szerint, és itt most nemcsak arról van, hogy mondjuk naponta egyszer meglocsolják a növényeket és szép időben kinyitják mellettük az ablakot.
Az öt csillag azt jelenti, hogy jár a bentlakóknak a növény wellness minden eleme, például egy hidratáló spa kezelés,
írja a Travel Daily.
Az ötletgazdák szerint nagyon szomorú az, amikor az ember az utazásról visszatérve azt tapasztalja, hogy növényei szikkadtan lógatják a leveleiket. Ezzel a szolgáltatással az ilyen eseteknek szeretnék elejét venni. A növényhotel honlapján könnyen be lehet jelentkezni, pontosabban bejelenteni kis zöld kedvencünket: be kell írni az érkezés és a távozás napját, illetve, hogy hány kültéri, vagy beltéri növény érkezik a szállóba az adott időpontban. Bejelentkezéskor, pontosabban az időpont megadásakor a különleges kívánságokat is meg lehet írni a hotelnek, például olyanokat, hogy „Bob nem kezeli jól, ha sokat kap inni. Olyankor valahogy furcsa lesz", olvasható a növényhotel honlapján.
És a legjobb az egészben az, hogy az egész növény hotel dolog ingyen van. Hogy miért éri ez meg a cégnek? Hát azért, mert alapvetően ez egy növényekkel, valamint a hozzájuk kapcsolódó termékekkel foglalkozó vállalkozás, és lássuk be, hogy a növényhotel tökéletes ötlet az üzlet reklámozására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.