Bécsben, Seestadtban készülhetnek Ausztria első adatszemüvegei – itt hozta létre nemrég a Bécsi Gazdasági Ügynökség a Technológiai Központot.
A bécsi Viewpointsystem fejlesztése a szemkövetést ötvözi a kevert valósággal, egy szemmozgást követő szemüvegből, egy erre rápattintható MR-egységből (MR-Click-on) és egy zsebnaptár méretű hardver (smart unit) egységből áll. A szemüveg két eleme együtt mindössze 95 grammot nyom és modulárisan, a MR-Click-on nélkül is használható. A rendszer csaknem bármilyen fényviszony mellett működik, a kétirányú kommunikáció résztvevőinek száma pedig nincs korlátozva, áll Bécs Város Külképviseleti Irodájának sajtóközleményében.
Nagyjából úgy kell elképzelni a dolgot, hogy az ember felkapja a szemüveget, aztán elsétál például a Stephansdom előtt.
Elég egy pillantás a műemlékre, és a látótérben máris megjelennek a különböző adatok a székesegyházról. Ezekből szemmel lehet „rákattintani" az érdekes témákra, esetleg fényképet készíteni, amit rögtön el is lehet küldeni e-mailben.
Az adatszemüveg fontos szerepet játszhat például iparvállalatok esetében a hibaelhárítások során is. A helyszínen lévő technikus más helyen tartózkodó szakemberektől kérhet segítséget úgy, hogy azok az adatszemüveg révén pontosan azt látják a képernyőiken, amit a technikus néz. Ezek után – az akár más földrészen lévő technikus – mindenféle segédanyagot, vázlatot, műszaki rajzot kaphat, amit azonnal érzékel is a látóterében.
A szemüvegek gyártása októberben kezdődik: számos elemet 3D nyomtatón nyomtatják, az elektronikát pedig kézzel építik be a 7.500 eurónál kezdődő szemüvegekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.