Miből készülhet az a gin, ami még klímatudatos is?!

borsó
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 16. 11:59

Egyesült királyságbeli és írországi szakemberek fejlesztették ki azt a módszert, amivel a búza helyett akár borsókeményítőből is alkoholt lehet erjeszteni. A kísérletekből az is kiderült, hogy a borsógin a búzaginnél sokkal kisebb környezeti lábnyomot hagy maga után 14-ből 12 környezetihatás-kategóriában. Ilyen például a globális felmelegedés, az erőforrás-kimerülés és az emberi toxicitás.

Forrás: Pixabay.com

A tanulmány szerint, ha a világ egyik legnépszerűbb szeszes italát borsóból állítanák elő, a gyártása kevésbé járulna hozzá a klímaváltozáshoz. A borsó mellett szól, hogy a termesztéséhez nincs szükség nitrogénműtrágyára, és a folyamat víz-, illetve légszennyező hatása is kisebb. Hátránya viszont az lehet, hogy a termesztéséhez 112%-kal nagyobb terület kell, mint a búzához – olvasható a Fooddive.com oldalán

A borsóban mindamellett több a fehérje, mint a búzában, így a gin előállítása után megmaradt mellékterméket akár állatok takarmányaként is fel lehet használni. A kutatók szerint a borsógingyártás ez utóbbi tulajdonsága a palackozással együtt bőven kompenzálja az ital szénlábnyomát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.