Végleg kitiltottak egy nőt a Jet2 járatairól, plusz pénzbüntetést is fizetnie kell azért, mert repülés közben megpróbálta kinyitni a gép egyik ajtaját.
Az eset egy London-Stanstedről a törökországi Dalamanba tartó járaton történt. Repülés közben az egyik utas, a 25 éves Chloe Haines agresszív és kezelhetetlen lett, majd megpróbálta kinyitni a levegőben lévő gép egyik ajtaját.
A légiutas-kisérők az utasok segítségével tudták csak lekötözni a nőt, és a repülőt is visszafordították az angol reptérre.
A gépet addig a brit királyi légierő két Typhoon-ja kísérte vissza Stanstedre - már 29 ezer láb repülési magasságon volt, amikor a csatorna fölött, Hága előtt visszafordult.
A fiatal nőt ezek után kitiltották a társaság összes járatáról és 85 ezer fontra, azaz több mint 30 millió forintra büntették. Ebben a számlában benne volt a kerozin díja, a le-és felszállási költségek és az utasok egy éjszakai elszállásolásának a díja is. Ez azonban csak egy része a büntetésnek, mivel Chloe Hainesnek az igazságszolgáltatással szembe kell néznie. Leszállás után őrizetbe vették és augusztus 21-ig előzetes letartóztatásban marad, írja az AIRportal.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.