Újdonságokkal várják Sarkadon a természet kedvelőket!

túra
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 12. 12:38
Ha túrázni, evezni vagy pecázni szeretne, Sarkad az ideális helyszín! Csodálatos erdők, folyók, illetve tavak teszik változatossá a tájat és tartalmassá a pihenést.

A közel 10 ezer lakosú Sarkad városa Békés megye északkeleti részén, a Fekete-Körös jobb partján helyezkedik el. Gazdag történelmi múlttal bíró település, amelynek területén a honfoglalást követően rögtön megjelent a magyarság. Túlélte a tatár dúlást, az évszázados török harcokat, a sarkadi hajdúk harcoltak Rákóczi mellett és megvédték a sarkadi várat a labancokkal szemben. A 19. század végére már a méltán híres cukorgyár mellett tégla- és cserépgyár is működött a városban, a vasút pedig bekötötte várost Európába.

Sarkadra várják a természetkedvelőket Forrás: KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft.

A város adottságai kedveznek a turizmusnak, a természetjáró gyalog- és kerékpáros túráknak. Csodálatos erdők, folyók és tavak teszik változatossá a tájat. Az országos Kék Túra alföldi útvonala érinti a Sarkadi kistérséget, és a közeli Körös-Maros Nemzeti Park páratlan szépsége is vonzza a túrázni vágyókat. A város határában található a magyarországi vízitúra útvonalak induló állomásaként jegyzett ökörörményi strand, amely a vizitúrázók számára nyújt csodás élményeket. Sarkad legismertebb építészeti nevezetessége az 1700 körül épült, a város központjában álló református templom, amely kilenc különleges fiatornyáról nevezetes. Szószékét 1869-ben építették meg, dísze az a faragott pelikán, amely egyben a város jelképe is. A város híres, országos műemléki védettség alatt álló épülete az oszlopcsarnokos Almásy-Kastély, amely 1829-ben klasszicista stílusban épült.

A város adottságai kedveznek a turizmusnak Forrás: KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft.

Sarkad mértani középpontjában található az öt hektár alapterületű Éden-tó, amely kellemes időtöltésre ad lehetőséget a horgászni, pihenni és csónakázni. A tóban többek között pontyot, a süllőt és a kárászt is lehet fogni. Nevét a fekvése után kapta, mivel a korábbi Bihar vármegye délnyugati sarkán terült el. 1997-ben új formát és funkciót kapott, hiszen a Gyepes kiöblösödéseként létrejött Széles-vízből kialakítottak egy második tavat is, az Éden II-t. Az így kialakult tórendszer a település központi részén Sarkad egyik fő turisztikai attrakciója.

Az Éden-tóban többek között pontyot, süllőt és kárászt is lehet fogni Forrás: KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft.

A város az elmúlt években már több olyan beruházást is megvalósított, melyek a település turisztikai lehetőségeinek fejlesztését célozták. Egy újabb fejlesztéssel gyalogos és lovas túraútvonalakat alakítottak ki, tájékoztató táblákkal és pihenőhelyekkel. A város ékszerdobozának számító Éden tavaknál található szigethez kapcsolódóan megépült az ide vezető út, illetve egy 20 gépjármű befogadására alkalmas kavicsos parkoló a Hargita sétányon. A szigeten egy 150 fő befogadására alkalmas fedett közösségi tér jön létre, emellé pedig a két tó közötti területen egy három szint magas tégla falazatú kilátó épül, melynek első szintjén egy fából kialakított teraszról jól belátható lesz a táj. A tó benzinkút másik részén egy filagória épül meg.

A cél a turisztikai lehetőségek fejlesztése Forrás: KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft.

A magyarországi vízitúra útvonalak induló állomásaként jegyzett ökörörményi strandon új mobil kikötő, és vizesblokk kerül kialakításra a túrázók számára. A pályázati támogatásból a turisztikai és egyéb városi rendezvények kiszolgálására kiválóan alkalmas rendezvénysátor, valamint mobil lelátó és mobil színpad beszerzésre kerül.

A fejlesztés tartalmas szabadidős programunkat és kellemes kikapcsolódást ígér a Sarkadra érkező vendégeknek Forrás: KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft.

A fejlesztés tartalmas szabadidős programunkat ajánl, és kellemes kikapcsolódást ígér a Sarkadra érkező vendégeinknek. Reméljük, mihamarabb ellátogatnak ebbe a hangulatos alföldi kisvárosba, és a csodás természeti értékek mellet megtapasztalják a sarkadiak vendégszeretetét!

Projektkód: TOP-1.2.1-15-BS1-2016-00031, „Öko- és aktív turisztika komplex fejlesztése Sarkad városában"

A magyar állam és az Európai Unió által nyújtott támogatás: 171 253 865 Ft

A projekt a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ: www.sarkad.hu

A projekt a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Forrás: KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.