Nyolc évszázad zenéje szólal meg a hétvégi fesztiválon

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 04. 09:13

Budapesten kívül öt magyar székhelyen kínál programokat a közelgő Con Spirito Egyházzenei Fesztivál. Június 7. és 10. között Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és Nyíregyházán tartanak zenei rendezvényeket utcákon, tereken, templomokban és koncerttermekben.

Egyházi zenei előadások lesznek a hétvégén Forrás: Shutterstock / Készítette: Stanislaw Mikulski

A fesztiválon fellép Sebestyén Márta, Kovács Róbert orgonaművész és a Szent Efrém Férfikar. Utóbbi koncertjén a pünkösd legszebb zenéi csendülnek majd fel bizánci-görög, latin, ószláv és magyar nyelven, nyolc évszázad terméséből. Emellett Johann Sebastian Bach, Liszt Ferenc, Olivier Messiaen és Maurice Duruflé alkotásait is műsorra tűzik, írja az MTI.

A Kossuth-díjas Szabó Dénes által vezényelt, a világ egyik vezető énekkarának számító Nyíregyházi Cantemus Kórus Nyíregyházán ad hangversenyt, Békéscsabán és Debrecenben pedig Tóka Ágoston orgonaművész közreműködésével lépnek fel. Repertoárjuk a zeneirodalom széles skáláját öleli fel a reneszánsztól napjaink zenéjéig.

Debrecenben Karasszon Dezső orgonaművész, zenetörténész tart orgonakurzust, amelynek keretében lehetőség nyílik az orgonairodalom mesterműveinek a megszólaltatására is. A cívisvárosban Az orgona lelke című orgonabejáráson érdeklődők a megismerhetik a debreceni Református Kistemplom felújított hangszerét.

Az érdeklődők még zenés áhítaton, pünkösdi liturgián, ünnepi istentiszteleten is részt vehetnek, továbbá tartanak flashmobot, szabadtéri zenés előadásokat, kórustalálkozót is. Jegyek a Filharmónia helyi irodáiban, az ismert jegyirodákban, a hangversenyek helyszínein, valamint online a www.jegymester.hu oldalon válthatóak. További részletekről a www.filharmonia.hu oldalon lehet tájékozódni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.