A legismertebb whiskyk, likőrök, párlatok és sörök forgalmazója a Diageo hatalmas lépésre szánta el magát és nemrég benyújtott egy projekttervezetet Edinburgh városa felé. A célja az volt, hogy átalakítsa a korábbi House of Fraser áruház üresen hagyott műemlékvédelem alatt álló épületét.
A három szintes sarokház ikonikus építménye a városnak, de mivel a cég benyújtott tervei nem sértik a jogszabályokat, így az Edinburgh Világörökségi Bizottság és a lakosok is zöld utat adtak a whisky történetét bemutat turistaközpontnak. A projektre még nem írtak ki konkrét büdzsét, de a ház méreteit és a modern elképzeléseket látva, mélyen a zsebükbe nyúlnak majd a tulajdonosok – olvasható a BBC News oldalán.
A Diageo Johnnie Walker whisky Élményközpont 180 helybélinek teremt majd munkalehetőséget és három emeleten szolgálja majd ki a kíváncsi látogatókat. A tervek szerint lesz az épületben egy bár, ahol élőzenét játszanak esténként, lesz közösségi tér és a cég whisky akadémiája is helyet kap a területen. Az üzleteket az utcaszinten rendezik majd be. Ha minden engedélyt megkap a cég, akkor a munkálatokat 2020 karácsonyára már be is fejezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.