Hamarosan rá sem ismer a szegedi Móra Ferenc Múzeumra

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 29. 12:42

Felújítják a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet. A tervek szerint nyolc hónapig tart majd a rekonstrukció, amely során teljesen felújítják a Kultúrpalota homlokzatát és tetőszerkezetét, az épület tetejére pedig kilátó kerül, ahonnan belátható lesz a Tisza szegedi kanyarulata és a város nagy része – írja az MTI.

A szegedi Móra-múzeum épülete Forrás: Shutterstock / Készítette: Veronika Kovalenko

Az intézmény igazgatója arról is beszélt, hogy az építési munkálatok után két új állandó kiállítást hoznak létre: az új természettudományos tárlat interaktív eszközökkel mutatja be az Alföld és a Tisza élővilágát, a Móra-kiállítás pedig az intézmény névadójának munkásságát, műveit tárja a látogatók elé.

A múzeum időszaki kiállításainak helyet adó tereket korszerű lég- és világítástechnikával szerelik föl, az épület előcsarnokában új fogadóteret alakítanak ki, egy új lépcső építésével pedig könnyebben megközelíthetővé válnak az alagsor látványraktárai.

A projekt része a vár és a várkert megújítása is, ezután a közönség is láthatja majd az egykori szegedi vár feltárása során előkerült épületmaradványokat, így az Erzsébet templom oldalfalait is. A vár épületének alsó szintjén pedig a város történetét bemutató állandó kiállítás nyílik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.