A humoros és felemelő sztori két görög unokatestvérről és öt falubeli hölgyről szól, akik a görög pénzügyi krízist megelégelve, közös erővel meghódítják a piacot az otthon termesztett paradicsomaikkal.
A film a 2019-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál felettébb populáris Culinary Cinema (Kulináris Mozi) szekciójában debütált. Ebben a szakaszban olyan filmeket láthatnak a nézők, amik egyszerre foglalkoznak az ételek élvezetes és szenvedélyes oldalával, illetve hátrányaival és nehézségeivel is. Az idei felhozatalban 10 dokumentumfilmet és két játékfilmet láthatott a közönség étel, kultúra és politika kapcsolata témakörben – olvasható a foodandwinegazette.com oldalán.
Az Amikor a paradicsomok találkoztak Wagnerral (When Tomatoes Met Wagner) című filmet Mariana Economou rendezte, akinek legutóbbi filmjét az Európai Filmakadémia is jelölte a legjobb dokumentumfilm díjára. A történet egy kicsi, hegyi faluban, Elias-ban játszódik és Christos egy tradicionális gazda, valamint unokatestvére Alexandros munkáját követi nyomon, ahogy megteremtik a körülményeket az organikus paradicsomtermesztéshez és öt helyi asszonnyal nekiállnak paradicsompasztát készíteni. Nem sokkal később a kis üvegek meghódítják a világot, és megjelennek az organikus boltok polcain.
Az új munka felkeveri az évtizedek óta szunnyadó falucska állóvizét, olyannyira, hogy később a közösség harminchárom idősebb tagja is reagálni kezd az új, megváltozott állapotokra. És amint a címből is kiderül, a paradicsomok Wagner zenéjére nevelkednek a földeken, és az új lehetőség kiaknázása nem állhat meg az organikus termesztésnél, ötletes eladási taktika is kell. A humoros és költői film az emberi kapcsolatokban rejlő erőről mesél és arról, hogy a nehéz időkben is újraalkothatjuk magunkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.