Ismét látogatható a palaui medúza-lagúna

búvárkodás
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 21. 12:54

A csendes-óceáni szigetvilág egyik természeti csodája az a tó, ami járatokon keresztül összeköttetésben van a tengerrel, így a medúzák beúszhatnak. És a palaui medúzák be is úsznak, létrehozva egy elképesztő trópusi paradicsomot, ami a Lonely Planet szerint megint látogatható.

A Ongeim'l Tketau nevű tó Eil Malk szigetén található, és sokáig simán beúszhattak oda búvárok, akik a nem mérges medúzák között úszkálhattak, mindenféle veszély nélkül. Korábban medúzák milliói kolbászoltak a tiszta vízben, de az aszályos időszak még ezt a tavat is elérte 2016-ban (korábban pedig 1998-ban is). A populáció drasztikusan lecsökkent, ezért nem lehetett merülni a tóban.

Most azonban jelezte a palaui kormány, hogy egy kutató alapítvány monitorozása szerint lassan helyreáll a régi rend.

A palaui Medúza-tó Forrás: ONLY FRANCE/GUNTHER DEICHMANN/Gunther Deichmann

A búvárok ismét merülhetnek, bár közelről figyelik a hatóságok a tó állapotát, és engedély nélkül senki sem csobbanhat. Palau eleve rengeteget tesz a környezetért, ami nem csoda, ebből él az ország. Tavaly eldöntötték, hogy betiltják a korallokra káros naptejek használatát, eladását 2020-tól. Arról pedig mi is írtunk, hogy bevezették a Palau Pledge nevű nyilatkozatot, amit minden beutazónak el kell fogadnia (hogy óvják és védik a természeti értékeket).

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.