Jégszínházban rendeznek koncertsorozatot az Alpokban

tél
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 10. 06:50
2600 méteres magasságban rendeznek jégzenei fesztivált az olasz Alpokban, írja az MTI híre alapján a Turizmus Online.

Egy iglut alakították át színházzá Vermiglióban, a Tonale-hágónál, itt rendezik meg a három hónapon át tartó koncertsorozatot. Hetente négy koncert lesz majd, azaz összesen több mint hatvan. És ha már jeges a helyszín, ne álljunk meg ennyinél, gondolták a szervezők, ezért a zenészek egytől-egyig jégből készült hangszereken játszanak. Ennek köszönhetően a művészek kénytelen kesztyűt húzni, a leheletük pedig ráfagy a jéghangszerekre.

A hangszerek hidegek ugyan, de roppant látványosak Forrás: Francesca Padovan/VAL DI SOLE/Facebook

A 200 férőhelyes iglu színházhoz sílifttel lehet feljutni és takarókba, párnákba bugyolálva lehet végigvacogni egy-egy előadást. Csütörtökönként és szombatonként lesznek a koncertek: csütörtökön népzenét és klasszikus zenét, szombaton pedig dzsesszt, pop- és rockzenét, valamint tradicionális zenét lehet hallgatni a jégszínházban. A fesztivál szellemi atyja Tom Linhart, aki már tíz éve készít hangszereket jégből, és elmondása szerint régi álma vált valóra ezzel a programsorozattal.

A jégzenei fesztivál január 5-től március 30-ig tart.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.