A kedden kezdődött havazás miatt a Dunántúl, a Dél-Alföld és az Észak-Alföld fő- és mellékútjai havasak, hókásásak vagy sónedvesek – közölte szerda reggel honlapján az Útinform az MTI szerint. A gyorsforgalmi utak általában sónedvesek, az M7-es autópályán lehet számítani havas, hókásás szakaszokra. Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye továbbra is csapadékmentes, Baranya és Somogy megyében pedig megszűnt a havazás, az ország többi részén havazik.
Sok baleset történt mindezek ellenére az ország úthálózatán. Ráfutásos balesetet szenvedett két teherautó az M6-os autópálya 107-es kilométerénél, Paks térségében, a Pécs felé vezető oldalon, az érintett szakaszt lezárták – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Egy ember beszorult járművébe, őt a paksi tűzoltók szabadítottak ki és adtak át a mentőknek. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Két személyautó összeütközött Hegykő közelében, a 85-ös úton szerda reggel, a balesetben egy ember meghalt a rendőrség szerint. A műszaki mentés idejére a főúton a forgalom rendőri irányítás mellett, félpályán halad – írta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Baleset miatt lezárták az 51-es főutat Baja és Bátmonostor között, öten megsérültek – közölte a rendőrség a honlapján. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy két személyautó ütközött össze. A főutat a helyszínelés idejére mindkét irányban lezárták, kerülni Vaskút felé lehet.
Oldalára borult egy autóbusz a Veszprém megyei Tótvázsonyban, ketten megsérültek – közölte a rendőrség. A sérülteket a mentők a helyszínen látják el. Az úton a helyszínelés idején csak félpályán halad a forgalom.
Kamion és személyautó karambolozott a 44-es úton, Nyárlőrincnél szerda reggel. A főút 18-as kilométerének közelében történt balesetben egy ember megsérült – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főkapitányság. Az érintett útszakaszon félpályás lezárás mellett helyszínelnek.
A Köpönyeg.hu arról ír, jelenleg az egész országban mínuszok vannak, változó intenzitással havazik, és esni fog egész nap. Csütörtök reggelilg 3-7 centi hó eshet országosan, de ha ehhez hozzátesszük, hogy Dél-Magyarországon már előző nap is esett helyenként 10 centi, itt komoly hóhelyzet is kialakulhat.
Csütörtökön olvadhat valamelyest, a reggeli mínusz 5 és 0 fok körüli után 0-5 fokig emelkedik a hőmérséklet. Erősen felhős idő lesz, hószállingózással. Pénteken kelet felől újabb havazás jöhet, ismét délkeleten eshet a legtöbb, miközben viharos északnyugati szelet kapunk a nyakunkba. A viharos szél és a változékony idő a további napokban is kitart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.