Egy igazi fiesta spanyol borokkal Budapesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 18. 14:04

A Fiesta de Vino kiállításokkal, beszélgetésekkel, kóstolókkal és spanyol bár hangulattal 2019. május 3-án nyitja meg kapuit, a piros-sárga színbe öltözött Duna Palotában. Az Espana kiállítótérben 70 spanyol borászat borainak kóstolása zajlik majd 12 órától egészen 21 óráig. A teremben a boroktól távolabb a Duna Palota és a Pata Negra éttermek jóvoltából finom tapaszok – apró spanyol ihletésű falatok – várják a vendégeket. A kiállított borokról a borász vagy a pincészet szakértő képviselője mesél majd angolul, vagy tolmács segítségével spanyolul - olvasható a rendezvény hivatalos oldalán.

Forrás: shutterstock.com

A Madrid előadóteremben napközben korlátozott férőhelyű (körülbelül 50 fő) előadásokat tartanak, melyekre külön belépőjegyet kell váltani, a jegyértékesítés január 31-én kezdődik. Még nem teljes a lista, de a kóstolással egybekötött előadásokon már biztos hallhatnak majd a toplisták élén álló csúcsborokról, arról hogy miként kell párosítani a spanyol borokat és ételeket, illetve 8 tételes vakteszt is lesz, ahol tesztelhetik tudásukat a szőlőfajták terén.

A rendezvény szervezője a Vino Castillo borkereskedés, helyszíne pedig a budapesti Duna Palota. Belépők már „early bird" kedvezménnyel is kaphatók, mindössze 9900 Ft-ért, az előadásokra plusz jegyet kell vásárolni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.