Száz köbméter tűzifából építenek adventi koszorút Keszthelyen

adománygyűjtés
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 23. 10:42

Keszthely Fő terén, egy 12 méter átmérőjű, tűzifából megépített óriáskoszorú építésébe kezdtek a helyiek – derült ki a Keszthelyi Televízió tudósításából. Az óriás koszorút nemsokára teljes pompájában láthatják a városba érkezők, egy hét múlva, advent első vasárnapján ünnepi hangulatban gyújtják meg rajta az első gyertyát.

Készül az óriás adventi koszorú Keszthelyen Forrás: facebook / Keszthely Város / Készítette: Sandor Alex Bagyo

A Magyarok Nagyasszony Plébániatemplom előtt már dolgoznak a munkások a 2,5 méter magas adventi koszorú megépítésén.

A kezdeményezés nem csak turisztikai látványosságként szolgál, hanem jótékonysági szerepe is van: rászorulókon szeretnének segíteni az adományokból összegyűjtött fával.

A szervezők tisztelettel fogadnak anonim adományokat, ám szívesen veszik azok csatlakozását is, akik a nyilvánosság előtt nevüket vállalva, a szervezőkkel közösen fellépve szeretnék kifejezni egyetértésüket az ügy mellett. A tűzifát száradás után 2019 szeptemberében osztják majd szét a hátrányos sorsú családok között.

Keszthely karácsonyi fényekben Forrás: facebook / Keszthely Város

Keszthelyen a különleges adventi koszorú körül hamarosan a karácsonyi kavalkád is megkezdődik. A belváros díszkivilágítása, a Fő téren felállított városi betlehem, és a gasztronómiai és kézműves kitelepülők mellett templomi koncertekkel, játszóházakkal, ünnepi gyertyagyújtásokkal, jótékonysági koncertekkel és az ünnepkörhöz kapcsolódó színházi és ismeretterjesztő előadásokkal várják a városba érkező vendégeket – írja a Keszthely.hu. Az ünnepi hangulatot november 30-tól január 6-ig lehet élvezni a városban. A rendezvények részleteiről ide kattintva olvashat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.