A Cserta-Duna holtágának medrébe szerveznek avartaposó túrát

túra
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 03. 11:49

A vadregényes Cserta-Duna partján, néhol pedig a holtág medrében is barangolhatnak nyolc kilométeres hosszúságban azok, akik részt vesznek az október 6-i, Gemenc Zrt. által szervezett, szakvezetővel kísért túrán.

Az erdőgazdaság a ritkán látott őszi gemenci tájat és annak különleges élővilágát mutatja be a "tapasztalt és felkészült erdőjáróknak", amit már csak azért is emelnek ki a szervezők a meghívójukban, mert a túra útvonala helyenként kifejezetten nehéz terepen vezet végig. A résztvevők száma korlátozott, ezért a részvételi szándékot október 5-ig, péntekig kell előre jelezni telefonon, email-ben vagy személyesen a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjában, Pörbölyön.

Ha érzik magukban az erőt, kezdjék az őszi túraszezont a Cserta-Duna partján és a holtág medrében végigvezető avartaposáson Forrás: Gemenc Zrt,

A kiránduláshoz a túravezetők meleg, vízálló túraruházatot, túrabakancsot, esőkabátot, fényképezőgépet, elegendő ivóvizet, és távcsövet javasolnak felszerelésként. Ugyanis ha a csapatnak szerencséje lesz, jó eséllyel láthatnak majd gímszarvasokat vagy más nagyvadakat, miközben a változatos madárvilágot is kellőképpen szemügyre vehetik. A helyenként úttalan utakat is bejáró, avartaposó túra részleteiről bővebben itt érdemes olvasni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.