Most megtudhatják, milyen munka folyik az elefántok kifutója mögött

tréning
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 31. 13:28

2018. május 16-án két óriási kamion fordult be a Szegedi Vadaspark bejárata elé: ekkor érkezett meg a három ázsiai elefánt Németországból új otthonába. A Vadaspark dolgozóit kihívás elé állította a három fiatal bika érkezése, ugyanis roppant erősek, és magas intelligenciával rendelkeznek, ráadásul a hímek ideiglenes, párzási időszakban jelentkező agresszivitása miatt sem könnyű velük együtt dolgozni – derült ki a Szegedi Vadaspark legfrissebb közleményéből.

Elefánt tréning a Szegedi Vadasparkban Forrás: Szegedi Vadaspark / Készítette: Endrédi Lajos

A három elefánt: Shah Rukh, Shanti és Taru minden nap látogatható a szegedi állatkertben, de talán önöknek is feltűnt, hogy időnként nincsenek a kifutójukban. A gondozóik most megosztották a nagyközönséggel, hogy mi zajlik ilyenkor a kulisszák mögött.

Az elefántoknak naponta kétszer: reggel, a kiengedés előtt és délután 3 órakor egy tréningen kell részt venniük.

Ilyenkor behívják őket külön-külön a boxaikba, és ott folyik a pozitív megerősítésen alapuló tanításuk.

Az oktató módszerről azt kell tudni, hogy az állatokat nem büntetik, csak jutalmazzák, hiszen így sokkal hatékonyabb eredményt érnek el. A gondozók kívülről irányítják az elefántot, amely parancsszóra kiadja a lábát, ormányát, megfordul, vagy éppen lefekszik. Erre azért van szükség, mert ha nem tanítanák meg az elefántokat engedelmeskedni, akkor a szállításuk nehezen lenne megoldható. Emellett folyamatosan kell ellenőrizni a lábuk és más testrészeik állapotát is, és szükség esetén kezelni is kell őket, és ezek a beavatkozások is könnyebben mennek egy engedelmes jószágnál. Az állatorvosi tréning tehát kiemelt fontosságú. Mint megtudtuk, akár még vért is lehet így venni a betanított, együttműködő elefántoktól. Mindemellett az állatok maguk is igénylik a velük való foglalkozást – írják a Vadaspark hivatalos weboldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.